Várjátékokkal csábítják újra a turistákat Krasznahorkára

Hetedik alkalommal rendezik meg a krasznahorkai vár tövében a hagyományőrző várjátékokat szombaton. A szervezők a márciusi tűzvész után is mindenképp szeretnék folytatni rendezvényt, és idén is a középkori hagyományok megelevenítését tűzték ki célul.

A programban szerepel több vívócsoport bemutatója, lovasíjász-bemutató és a Sub Rosa régizenei együttes fellépése. A látogatók történelmi fegyverbemutatón vehetnek részt, illetve a táncházban a középkori tánc rejtelmeivel ismerkedhetnek meg. Lehetőségük lesz bepillantani a reneszánsz konyha műhelytitkaiba, valamint megkóstolni az Eger környéki borokat. Az estét Delhusa Gjon, majd a helyi Alldevils együttes koncertje zárja. 

Bollo Péter, Krasznahorkaváralja polgármestere reméli, hogy a játékok legalább egy kis időre újra visszacsalogatják a turistákat a településre. "Tavaly 3500 ember látogatott el hozzánk, nagyon jó lenne, ha idén is ennyien jönnének. A tűzvész nemcsak a várban tett hatalmas károkat, de a község önkormányzata is nagyon érzi a turizmus megcsappanását. A várhoz tartozó parkolót be kellett zárnunk, mivel nem volt forgalma. Csak a parkolási díjak megszűnése miatt 30 ezer eurótól esett el a falu." 

A várba belépni tilos és életveszélyes, így a polgármester elmondása szerint azok, akik kíváncsiak a volt Andrássy-fészekre, mindössze a faluból szemlélhetik meg azt. 

A nemzeti örökség részét képező 13. századi várban március 10-én két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozott tüzet. A tűz következtében a vár teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs is elpusztult. Bár a műtárgyak 90 százalékát sikerült megmenteni, a kár így is 8 millió euróra tehető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.