Válságban a katalán kormány

Harminchét év együttműködés után kettészakad a Katalóniában kormányzó Konvergencia és Unió (CiU) pártföderáció, Artur Mas katalán elnök Spanyolországtól való elszakadási elképzelései miatt - írta a spanyol és a katalán sajtó csütörtökön.
Artur Mas még márciusban hozta nyilvánosságra elképzelését, miszerint a szeptember 27-i előre hozott választások Katalóniában egyben a függetlenségről is szólnak majd: amennyiben ismét az elszakadást támogató erők nyernek, 18 hónapon belül elkészül a katalán alkotmány és kikiáltják a függetlenséget. Több parlamenti párt, amely eddig támogatta az elszakadást, nem írta alá a megállapodást.

A Katalán Demokratikus Unió (UDC), amely 1978 óta tagja a kormányzó Konvergencia és Unió (CiU) pártszövetségnek, úgy véli: az elképzelés nem minden pontjában felel meg a hatályos jogszabályoknak, ez pedig eleve kizárja az egyoldalú elszakadást, és azt, hogy Katalónia mindenképp az Európai Unióban maradhasson, ha önálló állammá alakul.

Artur Mas hétfőn háromnapos ultimátumot adott a pártnak: vagy mellé állnak, vagy külön folytatják.

A katalán kormány három tagja, az UDC politikusai, szerdán bejelentették, hogy kilépnek a kormányból. Távozik Joana Ortega miniszterelnök-helyettes, Ramon Espadaler belügyi tanácsos és Josep Maria Pelegrí agrártanácsos. (A tanácsosok a regionális kormányok miniszterei.)

Mint mondták, pártjuk a ciklus végéig továbbra is támogatja a kormányt a katalán parlamentben, mivel nélkülük nem lenne meg a szükséges többség a szavazásoknál. Hangsúlyozták, hogy ettől még a föderáció nem bomlik fel.

Az El Mundo című napilap szerint ennek ellentmond, hogy az UDC önálló listával készül a szeptemberi katalán választásokra. A párton belüli forrásokra hivatkozva azt is írja: a konfliktus fő oka, hogy a másik párt, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC)
egyáltalán nem nyitott a párbeszédre, nem hajlandó semennyit sem engedni elképzeléseiből és nem törekszik megállapodni azokkal, akik nem helyezik minden más választási cél elé Katalónia függetlenségét.

A La Vanguardia című katalán lap szerint nyilvánvaló a pártföderáció szakadása, amely már csak "órák kérdése".
A CiU 1978-ban alakult, és 23 éven át folyamatosan irányította Katalóniát. 2003 és 2010 között ellenzékben voltak, majd ismét kormányra kerültek Artur Mas vezetésével. 2012-ben az előrehozott választásokon ismét győzedelmeskedtek, legfőbb választási ígértük a katalán függetlenségről szóló népszavazás megtartása volt.

A katalán kormány tavaly novemberben akarta megtartani a referendumot, a spanyol alkotmánybíróság azonban törvénytelennek minősítette a voksolást, amelyet ennek ellenére egyfajta jelképes népszavazásként mégis megtartottak. A többség az elszakadásra voksolt, a spanyol kormány azonban többször is hangsúlyozta, hogy nem fogja hagyni a régió kiválását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.