Valódi világ: öt fiókát nevel a nagyhalászi gólyapár

Lassan kéthetesek a kis gólyák. Hihetetlenül gyorsan nőnek. A két szülő fáradhatatlanul eteti őket. Figyeljük együtt élőben a héttagú gólyacsalád életét.

Amikor először írtunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyhalászi gólyafészekről, még csak két fióka kelt ki. Május 13-a óta viszont öt kicsit nevel a gólyapár.

Gólyanpló, Nagyhalászi.
Gólyanpló, Nagyhalászi.

Kicsiket! Már rég nem, rendkívül gyorsan gyarapodnak. Ahogy a kamerához tartozó Gólyanaplóban olvasható, „a szülők naponta 2-4 kg táplálékot hordanak a fészekbe, s azt a fiókák elé öklendezik. Mint azt korábban már említettem, mindent zsákmányolnak, ami mozog és ehető. :-) A szöcskék, sáskák, bogarak, giliszták, piócák mellett egyre nagyobb zsákmányokat is hoznak a kicsiknek. Siklókat, békákat, gyíkokat, pockokat, és ahogy tavaly láttuk, vakondot és kisnyulat is hoznak. Szerdán egy pockot - valószínűleg mezei pockot (Microtus arvalis) - is láthattunk, amint az étlapra került."

Tessék tehát ráklikkelni az oldalra, amely élő képet mutat a fészekről. A nagyhalászi református templom tornyára szerelt kamera lencséje előtt zajlik a gólyák élete. Kettő-öt másodpercenként frissül a kép, úgyhogy semmi izgalmasról nem marad le, akit érdekel a madarak viselkedése.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.