Valami történt a balatoni strandbüfék kínálatával

Az Év Strandétele díjat idén a kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk nyerte - közölte Kardos Gábor, a balatoni büfékultúra és kínálat megújítását célzó versenyt tavaly elindító Balatoni Kör szóvivője az MTI-vel szerdán.
A győztes étel a badacsonyi Kishableány és a balatonboglári Paletta strandbisztrók kínálatában szerepel, Bezerics Dániel specialitása, egy különleges, harmonikus, viszonylag könnyen elkészíthető univerzális strandétel- fejtette ki a szóvivő.

A verseny előválogatását idén is a We Love Balaton portál végezte, a győztesről szakmai zsűri határozott.

Kiosztották az Év Felfedezettje különdíjat is, amit a vonyarci Spot nevű strandbüfé nyert meg. Kardos Gábor beszámolója szerint az idén nyílt hely a Balaton egyik legjobb strandbüféjévé válhat a jövőben lángosburgerük, a hozzá készített coleslaw (amerikai káposztasaláta) és az egyedi mártogatós szószaik révén.

Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele díjjal a vendéglátós szakemberek jobb elismerése. Ezt szolgálja a társaság tavaly meghirdetett Beach Food programja is, amely együttműködéssel és versenyeztetéssel kívánja elérni, hogy minél több helyen frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg a balatoni vendéglátásban a mirelit tömegáru helyett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.