Vadidegen nőt akart a metró alá lökni egy idős férfi

Találomra választotta ki áldozatát az a 82 éves nyugdíjas férfi, aki tavaly novemberben a metró elé akart lökni egy nőt Londonban. Tettére egyelőre az az egyetlen kézenfekvő magyarázat, hogy nem épelméjű.

A japán nemzetiségű Joshijuki Shinohara tavaly november 10-én, délután negyed négykor lépett be a londoni Bakerloo metróvonal Piccadilly Circus állomására. A férfi a fal mellé húzódva 45 percen át várakozott, majd egyszer csak kilépett a szandáljából és nekifutásból meglökött egy, a biztonság sávnál várakozó nőt, éppen akkor, amikor a szerelvény befutott az állomásra.

A 32 éves Sheetal Kerai nem esett a sínek közé, hanem lepattant a száguldó metróról, így kisebb sérülésekkel megúszta a merényletet. A metró biztonsági kamerájának felvételein látszik, hogy mekkora volt a riadalom az állomáson, szinte mindeni azonnal a nőhöz rohant.

A szemtanúk közül többeket be is idéztek arra a hétfői tárgyalásra, ahol az esküdtek 18 perc alatt megállapították, hogy Shinohara szándékosan a vonat elé akarta lökni a számára egyébként vadidegen Sheetalt.

Shinohara azonban még hivatkozhat arra, hogy nem volt beszámítható állapotban. Erre John Hillen bíró külön fel is hívta a figyelmét, aki a tárgyaláson elmondta, hogy mivel az idős férfinak szemmel láthatóan valamilyen fogyatékossága van, nem küldi a Wandsworth börtönbe, hanem elrendelte áthelyezését egy kórházba. A tárgyalás május 27-én folytatódik - írja a Daily Mail.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.