Vádemelési javaslat Jozef Rohác ellen

Lezárta a Jozef Rohác elleni nyomozást a rendőrség; az eddigi bizonyítékok alapján vádemelési javaslattal éltek az ügyészség felé - mondta Baranyi Róbert, a szlovák férfi ügyvédje pénteken az MTV Híradójában.

A hírműsorban nyilatkozó ügyvéd elmondta, a rendőrség úgy zárta le a Jozef Rohác elleni nyomozást, hogy ebben az évben már nem is nagyon tudott nyomozni, hiszen ez egy régi ügy, nehéz felderíteni, ennek ellenére, a meglévő bizonyítékok alapján vádemelési javaslattal küldte tovább az ügyészségre az anyagot.

Jozef Rohácot emberölési kísérlettel gyanúsítják, emiatt adták ki Magyarországnak a cseh hatóságok
Jozef Rohácot emberölési kísérlettel gyanúsítják, emiatt adták ki Magyarországnak a cseh hatóságok

Jozef Rohácot emberölési kísérlettel gyanúsítják, emiatt adták ki Magyarországnak a cseh hatóságok. A szlovák férfit azzal gyanúsítják, hogy 3,5 kilogramm plasztik robbanóanyag felhasználásával távirányítású szerkezetet készített, és közreműködött abban, hogy azt 1997. június 3-án rögzítsék egy parkoló Bentley alvázára a főváros XVIII. kerületében, a Tulipán utcában.

A robbanószerkezet elhelyezésének célja a rendőrség szerint Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolása volt, de a felerősítésre szolgáló mágnes gyengének bizonyult, a szerkezet a gépkocsi indulásakor leesett, így nem következett be a robbanás. (Serest két évvel később Tahitótfaluban autójában géppisztollyal agyonlőtték. Az elkövető személye nem ismert.)

Jozef Rohácot ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítják, és emiatt is adták ki Magyarországnak, de neve felmerült korábban több, az 1990-es évek végén Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel kapcsolatban is. Rohác neve szóba került az Aranykéz utcai merénylet kapcsán is, ám emiatt korábban nem adtak ki ellene elfogatóparancsot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.