Vádat emeltek gyógyszertárak fosztogatói ellen

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki több gyógyszertárt rabolt ki fegyverrel, és amikor a legutóbbi rablásnál tetten érték, dulakodott az intézkedő rendőrrel – értesült az MTI Hírcentrum.

Az M1 csütörtök esti Híradójában elhangzott, hogy a férfi Veszprémben és Székesfehérváron hat gyógyszertárt fosztott ki, és volt ahova többször is visszatért. Alkalmanként 20 ezer és 300 ezer forint közötti összeget vitt el.

Tavaly nyáron Székesfehérváron éppen egy olyan patikába rontott be fegyverrel a kezében, ahol egy rendőr is tartózkodott. A körzeti megbízott percekkel azelőtt éppen azért ment be, hogy figyelmeztesse a dolgozókat az elszaporodott rablásokra. A rendőr először felszólította a férfit, hogy dobja el a fegyvert és adja meg magát. Miután ennek nem tett eleget, dulakodni kezdtek. A rendőrnek végül sikerült elvennie a fegyvert, de a dulakodásban mindketten megsérültek, kórházba szállították őket.

A körzeti megbízott dicséretet kapott helytállásáért, a rabló pedig azóta is előzetes letartóztatását tölti.

Kató Miklós, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta, hogy a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség vádat emelt hétrendbeli fegyveresen elkövetett rablás, hivatalos személy elleni erőszak, lőfegyverrel visszaélés és súlyos testi sértés miatt a férfi ellen.

A Székesfehérvári Törvényszék várhatóan márciusban kezdi el tárgyalni az ügyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.