Vádat emeltek egy fejszével gyilkoló pásztói nő ellen

Emberölés miatt vádat emeltek egy 59 éves nő ellen, aki márciusban fejszével megölte élettársát Pásztón - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze csütörtökön az MTI-vel.
Bóna Gyula elmondta: a vádlott és a sértett 2010 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal élettársi kapcsolatban élt. Erősen alkoholizáltak, gyakran veszekedtek, ami sokszor tettlegességig fajult.

Az ittas vádlottat március 11-én, Pásztón a földön fekve találták meg, szeme körül sérülésekkel, és a kórházban azt mondta, hogy élettársa bántalmazta őt.

Amikor kijöhetett a kórházból, nem ment vissza a közös lakásba, hanem egy ismerősénél húzta meg magát. Ott kereste fel a férfi 17-én azzal, hogy eladta a házat, ezért a nő vigye el onnan a holmiját.

Amikor a nő aznap este odament, élettársa veszekedni kezdett vele, ütötte és rugdosta őt, majd lefeküdt aludni.

A vádlott ekkor kiment a házból, magához vett egy fejszét, az ágyban fekvő sértettet tizenháromszor fejbe vágta. A fejszét kútba dobta, holmiját magához vette, és a vérző férfit magára hagyva éjszaka elment a helyszínről.
A férfit másnap este találták meg, és a mentők már nem tudtak rajta segíteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.