Vádalt emeltek a volt XIII. kerületi rendõrkapitány ellen

Vádat emelt hatóság félrevezetése és ittas vezetés vétsége miatt Kiss Ernõ volt XIII. kerületi rendõrkapitány ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség a dandártábornok szolgálati autójával kapcsolatos ügyben - tájékoztatta Csecserics István, a Pest Megyei Fõügyészség szóvivõje kedden.

A vádirat szerint Kiss Ernõ 2007. november 23-án hajnalban ittas állapotban személygépkocsijával egy parkoló autónak ütközött,  amelynek következtében további négy jármû is megsérült. Ezt követõen  hivatali felettesének olyan szóbeli jelentést tett, hogy kocsiját  éjszaka ellopták - mondta el Csecserics István.

Közölte, az ügyben még másik három rendõr ellen is vádat emeltek  hivatali visszaélés bûntette miatt. A másodrendû vádlott a  dandártábornok egyik rendõr ismerõse, aki megkísérelte kivonni Kiss  Ernõt az eljárás alól. A harmad- és negyedrendû vádlott két  rendõrjárõr, akik a helyszínen nem intézkedtek az akkori kerületi  rendõrkapitánnyal szemben.

Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatta le a  nyomozást, a másodfokú ügyintézésre és a sajtónyilatkozatok tételére  a Pest Megyei Fõügyészséget jelölték ki - mondta Csecserics István.
Kiss Ernõ 2003 májusától 2007. november 23-ig volt Angyalföld  rendõrfõkapitánya, amikor is vezetõi megbízatását - indokolás nélkül  - visszavonta az országos rendõrfõkapitány.

Korábban, 1994 májusában, azért függesztették fel Kiss Ernõt az  Országos Rendõr-fõkapitányság gazdaságvédelmi fõosztályának vezetõi  állásából, mert ittasan vezette szolgálati gépkocsiját, és a  Zugligeti úton egy fának rohant.

Kiss Ernõ, a Horn-kormány idején, 1996. szeptember 1-jétõl a  Központi Bûnüldözési Igazgatóságot vezette fõigazgatóként, egyben az  országos rendõrfõkapitány-helyettesi feladatkört is ellátta. Az  Orbán-kabinet hivatalba lépésekor az ORFK bûnügyi fõigazgatója lett.

E posztjáról hivatalosan egészségügyi okokból váltották le 1998.  december 1-jén, azután rendelkezési állományban volt és a  Belügyminisztériumban látott el tanácsadói feladatokat.
Az ügy elõzménye az volt, hogy Kiss Ernõ 1998 novemberében  levizelte a Teve utcai rendõrségi központot. Akkor azzal védekezett,  hogy túlhajszolt életvitele miatt feszültségoldó gyógyszert szed, és  ez válthatta ki azt a rosszullétet, amely miatt a Teve utcai  rendõrszékház közelében "könnyítenie" kellett magán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.