Uzsorást lepleztek le Borsodban

A rendőrség büntetőeljárást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vagyonosodási vizsgálatot indított egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő asszony ellen, aki havonta több százezer forint uzsorakamatot hajtott be. A nő azt állította, hogy a pénzt a hozzátartozói utalták neki szívességből - tájékoztatta a NAV megyei adóigazgatósága hétfőn az MTI-t.

Az asszonynál tartott házkutatás során a rendőrség helyi lakosok nevére kiállított személyes iratokat, valamint a nevekhez tartozó pénzösszegek listáit foglalta le, az uzsoratevékenység miatt a rendőrség nemcsak büntetőeljárást indított, hanem megkereste az adóhatóságot is - olvasható a közleményben.

A revízió megállapította, hogy csaknem harmincan rendszeresen utaltak pénzt a nő bankszámlájára, de érkezett arra más személyeket megillető szociális segély, támogatás is.

Az asszony tagadta az uzsoratevékenységet, állítása szerint az összegekkel a hozzátartozói támogatták, a havi több százezer forintot ingatlanokra, azok felújítására, berendezésére, biztosítási díjakra és értékpapírokra költötte.

Az uzsorás összesen több mint tízmillió forint jövedelmet nem vallott be, így a büntetőeljárás mellett jelentős bírságra is számíthat az adóhatóságtól - áll a NAV közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.