Uzsorást fogtak el Dorogon

Előzetes letartóztatásba került a napokban Dorogon egy 47 éves férfi, aki 100-200 százalékos kamatra adott pénzt olyan embereknek, akiknek a mindennapi élelem előteremtése is problémát okozott - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A férfit ötrendbeli uzsora-bűncselekmény, valamint kétrendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás gyanújával vették őrizetbe - tette hozzá a megyei főkapitányság sajtóreferense.

Léber Gabriella tájékoztatása szerint a gyanúsított jogalap nélkül két-három év alatt kétmillió forintot meghaladó összeget vett el áldozataitól. Egy korábbi ügyfelével elhitette, hogy banki hitelt szerez neki. A nő minden eléje tett papírt aláírt, így tudta nélkül 1 millió 264 ezer forint személyi kölcsönt vett fel, de a férfi ebből csak 300 ezer forintot adott oda neki. Az nő a hitelt azóta is fizeti a banknak.

Egy másik esetben, még 2008-ban egy nő kért kölcsönt, hogy ballagási ajándékot vásároljon a lányának. Tőle 2011 márciusáig a kölcsönadott 50 ezer forintért 866 ezret szedett be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.