Uzsorás a vidéki polgármester?

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaska független polgármesterét, valamint a településvezető feleségét és unokatestvérét, akiket uzsora-bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg - tájékoztatta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Beri Tamás, Tornanádaska idén januárban, időközi voksoláson megválasztott polgármestere és felesége a településen úgynevezett szociális boltot üzemeltetett. A rászorulók ott napi limit alapján élelmiszereket vásárolhattak hitelbe, a gyanú szerint a tartozásukat átlagosan 100 százalékos kamattal terhelten a családjuknak folyósított segélyekből kellett megadniuk.

A polgármestert, a feleségét és a polgármester unokaöccsét gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. A nyomozás adatai szerint a polgármester a testvérét és az unokatestvérét a közmunkaprogram keretében gyakorlatilag arra alkalmazta az önkormányzatnál, hogy a segélyek kifizetésekor "rendet” tartsanak, "biztosítsák a nyugodt körülményeket a bolti tartozások beszedésére". A rendőrség egyebek mellett uzsora-bűncselekménnyel, közokirat-hamisítással, csalással, valamint önbíráskodással gyanúsítja az önkormányzati vezetőt és családtagjait.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrség 46 ügyben folytat büntetőeljárást uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ezeknek az ügyeknek 76 gyanúsítottjuk van, köztük egy másik település, Gadna polgármestere és annak felesége.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.