Utolsó befutók olimpián ilyen tapsot még talán sosem kaptak

A riói olimpia egyik legmeghatóbb és talán legsportszerűbb pillanatát élhették át azok, akik élőben követték az 5000 méteres versenyt a női hosszútávfutóknál.

Egy nagy bukás után az amerikai Abbey D'Agostino és az új-zélandi Nikki Hamblina fájdalomtól eltorzult arccal, sírva, bicegve, de egymást bíztatva elküzdötte magát a célig. 

Hamblin utolsó előtti, D'Agostino az utolsó lett, kégis óriási üdvrivalgás fogadta őket, amiért nem hagyták el sem magukat, sem egymást. A célban még össze is ölelkeztek, pedig korábban soha még csak nem is beszéltek egymással - írja az NSO.

„Nem tudtam, mi történt, teljesen összezavarodtam, nem is értettem, hogy kerültem a földre. Aztán már csak azt hallottam, ahogy ordít, hogy keljek fel, ezt be kell befejeznünk, ez az olimpia!" – mondta Hamblin a futam után.

„Sosem találkoztam vele a verseny előtt, sosem beszéltünk, ő mégis megtette ezt. Elképesztően hálás vagyok" – tette hozzá.

A sportszerűségnek ez a szép megnyilatkozása úgy meghatotta a zsűrit is, hogy mind a két versenyzőt tovább juttatták a döntőbe. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.