Az angol dzsessz-rock csapat a blues vidékén fogant, az alapítók közül többen játszottak John Mayall zenekarában a hatvanas években. Egy Mayall-turnét követően jutottak arra az elhatározásra, hogy be kell állni a King Crimson, a Yes, az ELP és a Genesis által alkotott progresszív rock mainstreambe. Jon Hiseman dobos 1969-ben alakította a római Colosseum nevét kölcsön vevő formációt, melyben kitűnően egymásra talált a blues hangzás mellett a klasszicizáló orgona és Dick-Hextall Smith révén a dzsesszes szaxofon.

colosseum

A Colosseum 1969-től 1972-ig működött, s a három röpke év alatt fölforgatta a koncertpódiumok világát. Az 1971-es élő lemezen már a kiforrott Colosseum szólt, a Rope Ladder to the Moon , a Walking in the Park, a Skelington, a Tanglewood '63, no és a Lost Angeles vagy a világnévjegyként fölfogható blues, a Stormy Monday idegtépően izgalmas zene volt. Arra lehetett számítani, hogy a prog-rock húzós éveiben, a hetvenes évek elején tovább menetelnek. 

Nem ez történt, a zenekar tagjai szólókarrierbe fogtak, ám kiderült, hogy ez nem olyan egyszerű. Az aranytorkú Chris Farlowe-n kívül ez nem jött be a többi muzsikusnak.

Jött a nyolcvanas évek, amikor minden öreg rocker meghalt egy kicsit. Az igényes rockzenét (a Deep Purple-t, a Pink Floydot és a Jethro Tull-t is beleértve) belepte a pókháló, az öreg zenészek dzsesszklubokba és blueskocsmákba húzódtak vissza, a showbiz pedig termelni kezdte a könnyen eladható géphangokat és az egy-két számmal is hasznosítható egyenbabákat. 

Egyszer majd valakinek meg kell fejtenie, hogy mi történhetett '90 táján. Lehet, hogy a világnak elege lett a generált géphangokból, s újra megteremtődött az igény a zeneileg fölkészült, a közönséggel bánni tudó zenekarokra. S az internet első generációja úgy kezdett emlékezni a föladott hippizmus évtizedére, hogy digitalizálta a rockzene hőskorának opuszait.

Ebben az időszakban bukkant föl a Colosseum először Budapesten 1994-ben. Hiseman-ék félve érkeztek, mert előzőleg Kölnben "beégtek" alig másfélezer néző előtt. De Pesten hatezren voltak rájuk kíváncsiak, s a közönség megőrült a Stormy Monday-ért. A koncertet követő vacsorán dőlt el, hogy újrakezdik. A Colosseum Budapestet tartja második szülővárosának.

Ezt igazolja, hogy rendre visszatértek. A kilencevenes évek végén az Ausztráliában élő, ex-syriusos Orszáczky Jackievel léptek föl az Oroszlános udvarban, nem sokkal ezután a Petőfi Csarnokban dübörgött újra a pompás Tanglewood. Az énekes Chris Farlowe saját csapatával (Hamburg Blues Band) évről évre itt járt. Akik megfordultak a paksi bluesfesztiválon, tudják, milyen énekhangról van szó.

A Colosseum a hetvenes évek angol áttörésének egyik legeredetibb csapata. A kiemelkedő hangszeres tudás precíz dallamvezetéssel párosul. Smith már nem lehet velük, mert 2004-ben elhunyt. Helyét - orvosi tiltás ellenére is - átvette Barabara Thomson, aki férjével, a zenekarvezető Hiseman-nel jelentős sikereket ért el a dzsessz világában. Miként az "öreg" olajkorongokon, most is Dave Grensdale orgonál, Dave Clempson gitározik, Mark Clarke basszusozik, Farlowe énekel.

Európai búcsúturnét emlegetnek, amelyen elkészül még egy új élő album. Teljesen bizonyosak lehetünk benne, hogy ezen budapesti számok is fölkerülnek.