Útlezárás tartozás miatt

A pécsi cég kiszélesítette az 58-as utat, de nem kapta meg érte a pénzt, ezért az útszakaszt félszélességben lezárta.

Hétfőn délelőtt félpályás útlezárással demonstrált az 58-as főút pécsi bevezető szakaszán a Wolfbau Kft. A pécsi cég 35 dolgozója 16 munkagéppel azért foglalta el mintegy 120 méter hosszon az egyik sávot, mert a kft. nem kapta meg a munkájáért járó pénzt, s emiatt a 22 éve jól működő, jelenleg is számos megbízással rendelkező Wolfbaut a csőd fenyegeti.

Farkas Zoltán, a kft. ügyvezetője elmondta: az 58-as út szélesítését két cég, az Euroaszfalt Kft. és a Baranya Aszfalt Kft. konzorciuma nyerte el. A Wolfbau a csapadékcsatorna megépítésére kötött szerződést a Baranya Aszfalttal. A Wolfbau a vállalt munkákat elvégezte, amiért 164 millió forint járna, ám eddig csak 22 és félmilliót kapott.

A fizetés határideje május, illetve június közepén lejárt, a Wolfbau azonban eredménytelenül sürgeti pénzéért a Baranya Aszfalt Kft.-t. Farkas Zoltán úgy tudja, hogy az útépítés beruházója, az állami tulajdonban lévő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt. kifizette a csatornaépítésért járó pénzt a konzorciumnak. A Wolfbau ügyvezetője úgy véli, hogy a Baranya Aszfalt jogtalanul visszatartja a nekik járó pénzt, ezért felszámolási eljárást indított, és büntetőeljárást fontolgat az adós ellen.

A Baranya Aszfalt vezetőit nem sikerült elérnünk. Boros Pétertől, a NIF Zrt. beruházási igazgatójától megtudtuk, hogy a részvénytársaság felszólította a Baranya Aszfaltot: rendezze adósságát a Wolfbauval szemben. Ha ezt a cég elmulasztja, akkor - Boros ígérete szerint - a beruházó jogi eszközöket vesz igénybe azért, hogy az adóst fizetésre szorítsa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.