Újraindul a kompközlekedés Gerjen és Kalocsa között

A Szekszárd nevet viselő hajó és az Atom nevű komp több mint egy éven át vesztegelt a kikötőben.

Máté Dénes, Gerjen független polgármestere elmondta, hogy reggel 7-től 17 óráig óránként jár majd a hajó és az ahhoz kapcsolt komp a Tolna megyei Gerjen és a Bács-Kiskun megyei Kalocsa között. Csaknem másfél év szünet után, szombat reggel 7 órakor fut ki először a Szekszárd a kikötőből.

Máté Dénes utalt arra, hogy a dunai átkelésnek több mint ötszázéves múltja van Gerjenben, a komp története pedig nagyjából száz évre nyúlik vissza. Közlése szerint 2010 végén az akkori üzemeltető nem hosszabbította meg a szerződést, s mostanáig nem találtak más működtetőt.

Az önkormányzat most egy helyi vállalkozással, a Sall-Ép-Ker Kft.-vel kötött év végéig szóló szerződést a komp üzemeltetésre. A hajó és a komp műszaki felkészítését, vizsgáztatását a község költségvetéséből finanszírozták, mert a komp Gerjen szimbóluma, az ott élők számára fontos, hogy működjön - hangsúlyozta a polgármester.

Hozzáfűzte, hogy a faluhoz a legközelebb eső település a Duna túlpartján fekvő Kalocsa, s ha az vízi úton elérhetővé válik, munkalehetőséget jelenthet a helyben élők számára.

A polgármester beszámolt arról, hogy az Atom nevű, 1976-ban épített kompot újradeszkázták, átfestették, míg az 1948-ban Balatonfüreden épített, Szekszárd nevű hajót műszakilag, esztétikailag felújították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.