Szépségverseny ezúttal fáknak

Új kategóriákkal hirdeti meg idén az Év fája versenyt az Ökotám Alapítvány, 2011-ben már "hős fa" kategóriában is lehet nevezni. Tavaly 125 fát nevezetek önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek, a döntőbe jutott egyedekre pedig több mint tizenhatezren adták le szavazatukat.

Az Év fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keressük, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban - írja a verseny honkapján azÖkotám Alapítvány. A múlt évi versenyt egy 500 éves letenyei platán nyerte, amelyet a helyi közéleti egyesület nevezett.

A kiírás szerint az Év Fáját egyének és közösségek is jelölhetik, akár baráti társaságok, családok, iskolás csoportok, civil szervezetek, önkormányzatok vagy vállalkozások. A vetélkedőre jelölt fákból az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije 12-13 döntőst választ (a beérkező jelölések számának függvényében). Ezek közül az ősz folyamán a közönség szavazással választhatja ki kedvencét. A nyertes fa egy speciális ápolásra, gondozásra feljogosító utalványt kap, amelyet díjátadó ünnepség keretében nyújtunk át a fát jelölőknek. Az összeget a fa egészségét biztosító kezelésre, közvetlen környezetének rendbetételére, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, ugyanazon településen őshonos csemeték ültetésére lehet felhasználni.

2011-ben "Hős fa" kategóriájában is versenyt hirdetnek. Erre a kategóriára olyan fákat lehet jelölni, melyek élőhelye, köryezete veszélybe került.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.