Újra az Ítélőtábla előtt a "bajai méregkeverő" ügye

A harmadfokon eljáró Kúria hatályon kívül helyező döntése után második alkalommal állt a Szegedi Ítélőtábla elé csütörtökön az a bajai férfi, aki a vádhatóság szerint két fiatal nőt mérgezett meg nagy összegű életbiztosításukért.

Az elsőfokú ítélet szerint a nőtlen, szakmunkásképzőt végzett jelenleg 32 esztendős vádlott, Merész Róbert - aki más ügy miatt jelenleg is jogerős szabadságvesztését tölti - elhatározta, hogy bűncselekmények útján jut pénzhez. Nehéz anyagi helyzetben lévő ismerőseivel kockázati életbiztosítást köttetett, azt állítva, a szerződés féléves várakozás után átalakítható befektetési életbiztosítássá, mellyel a BAR-listán (az úgynevezett rossz adósok listáján)szereplők is hitelhez juthatnak. A vádlott arra kérte a sértetteket, hogy az általa megnevezetteket jelöljék meg kedvezményezettként. A férfi eltervezte, hogy miután az életbiztosítást megkötik, de mielőtt a hat hónapos várakozási idő letelik, a sértetteket megöli, hogy az életbiztosítás összegét megszerezze.

Egy akkor 21 esztendős fiatal nőt - hosszas unszolás után - 2006 tavaszán beszélt rá a férfi egy kétszer 20 millió forintos összegű életbiztosítás megkötésére. A vádlott 2006. augusztus 11-én találkozóra hívta egy bajai kávézóba a sértettet, majd onnan a férfi lakására mentek, ahol a lányt kedvenc likőrjével kínálta, amelybe amobarbitál-tartalmú szerből és más, toxikus anyagokból kevert mérget tett. A lány, miután távozott a lakásból, rosszul lett, életveszélyes állapotban szállították kórházba; csak a szakszerű orvosi kezelésnek köszönhető, hogy nem szenvedett idegrendszeri károsodást.

Bár a sértett nem halt meg, a vádlott hamis papírok segítségével megpróbálta fölvenni a biztosítási összeget. Az ügylet úgy hiúsult meg, hogy a biztosító egyik alkalmazottja már a kárigény benyújtása után látta a sértettet, és ezt jelezte is a budapesti központnak, így a pénzt nem utalták ki.

A férfi 2006 májusában egy másik anyagi nehézségekkel küzdő nőt is rábeszélt életbiztosítások megkötésére, esetében a két szerződés összege meghaladta a 36 millió forintot.

A vádlott 2006. november 10-én találkozott a sértettel, a nő italába ismét olyan mérget kevert, mint az első alkalommal. A nő később rosszul lett kórházba került, és november 23-án elhunyt.

A sértett halála után a vádlott megpróbált hozzájutni a biztosítási összeghez, de a gyanús körülmények miatt megtagadták a kifizetést. A férfi 2007 tavaszán tudomást szerzett arról, hogy a vizsgálatok során a sértett exhumálását tervezik. A vádlott hamis okiratokkal rávett két férfit, hogy segítsenek neki a holttest kihantolásában, akik neki is láttak a munkának. Ez azonban feltűnt a helybelieknek, akik értesítették a rendőrséget. A vádlottnak sikerült elmenekülnie a helyszínről, de később elfogták.

Az ítélőtábla a megismételt másodfokú eljárásban tartott csütörtöki tárgyaláson hét - igazságügyi orvos és toxikológus - szakértőt hallgatott meg. A szakemberek egyetértettek abban, hogy az áldozat erőszakos halált halt, sem fertőzésre, sem belgyógyászati rendellenességre utaló jelet nem találtak nála.

A szakértők osztották Zacher Gábor klinikai toxikológus álláspontját, mely szerint a nő halálát közvetlenül okozó, többszervi elégtelenséghez vezető folyamat a barbiturát-mérgezés következtében indult el. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a férfi két alkalommal is mérget tett a nő italába.

A csaknem hatórás tárgyaláson Ilia Péter ügyész a vádlottra kiszabott életfogytiglani büntetés - amelyből a férfi legkorábban harminc év után szabadulhatna - súlyosbítását kérte. Ábrahám László ügyvéd szerint a lehetőséget, valószínűséget felvető szakértői vélemények alapján az emberölés kísérletében nem állapítható meg minden kétséget kizáróan védence bűnössége, ezért e vádpontban a férfi felmentését javasolta.

A tárgyaláson az áldozat anyja sírva kérte a vádlott megbüntetését. Merész Róbert azt elismerte, hogy a csalásokat és az azokhoz kapcsolódó közokirat-hamisításokat elkövette, a mérgezéseket azonban tagadta.

A Szegedi Ítélőtábla Mezőlaki Erik vezette tanácsa az ügyben szeptember 21-én hirdet határozatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.