Újra árad a Tisza a felső szakaszán

Az eső miatt újra árad a Tisza a felső szakaszán, ukrajnai részétől egészen Vásárosnaményig.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője, Bodnár Gáspár igazgató tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában Kárpátalján 9, a Tisza mellékfolyóinak romániai vízgyűjtő területén 4, míg a hazai körzetben átlagosan 3 milliméter eső esett.

A folyó Vásárosnaményig terjedő szakaszán ismét emelkedik a vízszint, alatta viszont folytatódik az apadás. Nagyhalász és Gávavencsellő között már a II. fokú árvízvédelmi készültséget is mérsékelhették, így elsőfokú a készenlét Szabolcsveresmarttól Gávavencsellőig.

A Kraszna és a Lónyay-főcsatorna is apad, ott viszont még indokolt a II. fokú készültség fenntartása - jegyezte meg Bodnár Gáspár, hozzátéve, hogy a Szamos és a Túr mentén nincs készenlét.

A nyíregyházi vízügyi igazgatóság 541 kilométer hosszú, elsőrendű árvízvédelmi vonalán jelenleg 81 kilométeren elsőfokú, 127 kilométeren másodfokú készültséget tart 353 szakember, akik részt vesznek a belvíz elleni védekezésben is.

A szombatihoz képest a belvíz által elöntött terület 24 000-ről 18 300 hektárra csökkent Szabolcsban, amelyből 6200 hektár vetés és szántóföld. Az utóbbi 24 órában a folyamatosan működő 13 szivattyútelep gépei 1,6 millió köbméter belvizet emeltek át a határrészekről a folyókba és a csatornákba.

A védelmi készenléten azonban nem változtattak, a Nyírségben és a Kraszna bal parti területein elsőfokú, míg Felső-Szabolcsban és a Szamos-Kraszna-közben továbbra is másodfokú a belvízvédelmi készültség.

A vízügyi igazgatóság mellett három vízgazdálkodási társulat, a nyírségi, a felső-szabolcsi és az Ecsedi-láp-Kraszna-balparti ugyancsak másodfokú belvízvédelmi készenlét keretében védekezik a megyében, 9 szivattyútelepet üzemeltetve. Továbbá hat szabolcsi településen másodfokú, egyen pedig elsőfokú készültség keretében védekeznek az érintett önkormányzatok is.

Bodnár Gáspár kiemelte: a meteorológiai előrejelzése szerint a következő három napban nem kell jelentős csapadékra számítani a Felső-Tisza vízgyűjtőjében, így remélhetőleg folytatódik az árhullámok levonulása, és kevesebb lesz a belvíz által elöntött terület is Szabolcsban.

Az Alsó-Tiszta vidékén javul a helyzet

Az elmúlt néhány naphoz hasonlóan tovább csökkent a belvízzel borított területek nagysága az Alsó-Tisza vidékén, a folyó áradásának üteme is mérséklődött, a mellékfolyókon azonban kisebb árhullámok indultak el. A regionális vízügyi igazgatóságától Kozák Péter védelemvezető közölte, az igazgatóság területén 33 100 hektárt borít belvíz, ez az érték néhány napja a 40 ezer hektárt is meghaladta.

Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) egy belvízvédelmi szakaszon harmad-, öt belvízvédelmi szakaszon másod-, két belvízvédelmi szakaszon pedig elsőfokú készültség mellett folyik a védekezés. Az igazgatóság harminc üzemelő szivattyútelepe közül 26 másod-, illetve harmadfokú készültség mellett működik, a berendezések szombaton 3,5 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Négy önkormányzatnál folyik belvízi védekezés, Székkutason másod-, Kisteleken, Kunszentmártonban, Tiszaszigeten elsőfokú készültség mellett – közölte az ATI-VIZIG igazgatója.

Az Alsó-Tiszán még a Hármas-Körös és a Maros – az előző árhullámok levonulásából adódó – vízhozam csökkenése határozza meg a vízállások alakulását, az áradás intenzitása mérséklődött, Szegednél a vízállás – a másodfokú készültség szintje alatt – stagnál. A Felső-Tiszán, a Körösökön és a Maroson azonban kisebb árhullámok indultak el. ATI-VIZIG működési területén 78 kilométeren első, 153,5 kilométeren másod, 21 kilométeren – a Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni térségében – harmadfokú árvízvédelmi készültség van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.