Újdonságok a vasárnapi WAMP-on

Kreatív alkotóműhely és új tehetségek is bemutatkoznak a csaknem száz tervező kreációit felvonultató WAMP Fashion kiállításon és vásáron vasárnap a Váci1 Üzletházban Budapesten.

A madárkás motívumairól ismert Ferencz Vanda ékszerész, a MIMM csoport egyik tagja ezúttal a fémet élénk színű műanyaggal kombinálta. Új látványékszereit a WAMP+ szekcióban mutatja be. A csoport másik tagja, Ducsai Judit a női modellek mellett újdonságként férfi táskákkal lesz jelen - mondta el Rothman Gabriella, a WAMP kommunikációs vezetője az MTI-nek. 

Róth Anikó grafikus először mutatja be papírból, az e-bookok számára készült olvasótokját szintén a WAMP+ szekcióban, amelyben olyan alkotók munkáját tekinthetik meg az érdeklődők, akik a vásárra pályázat útján kerültek be.

Újként lesz jelen a tervezőket tömörítő wonderLab csoport is. A 16 tervező tárgyaiból, köztük Muskotály Dénes bicikligumi-belsőből készült ékszereiből és öveiből álló kiállítás mellett a látogatók megtekinthetik a csoport tervezőiről készült fotóportrékat is. 

A különleges fonásokkal díszített ruhákat és ékszereket kínáló musume pasztell tónusú modellekkel készül, a textil nyakláncokon pedig új anyagként jelenik meg a fólia és a velúrpapír. Az alig néhány hónapja alakult Mosskito az öltözékek mellett újrahasznosított szövetszálakból préselt táskákkal vesz részt a vásáron - összegezte a kommunikációs vezető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.