Négy új párt 'sarjad' az SZDSZ helyén

Négy új párt szerveződik az SZDSZ-es politikusokból. Mindössze 43 millió forintot kér az egyik önkormányzat egy kastélyért. A Józsefvárosban a Corvin sétány miatt nyomoz a rendőrség. A Bükki Gyógyfürdő Zrt. és több más vasi illetőségű önkormányzati cég nem tette közzé a vezetők fizetését, noha számos érdekességet tárt fel a helyi média. (Lapszemle)

Vas Népe: vezetői fizetések , - és akik másként értelmezik a jogszabályt

Már nyilvános az állami és önkormányzati cégek vezetőinek fizetése. Elvileg igen, gyakorlatilag mégsem: vannak ugyanis akik másképp értelmezték a jogszabályt. A gyógyfürdők például úgy, hogy rájuk nem vonatkozik a kormányrendelet, írja szerdán a Vas Népe. Az írásból kiderül: a Büki Gyógyfürdő Zrt. nem tette közzé sem az elnök-vezérigazgató, sem a többi vezető fizetését. Krizmanits Márton, a cég gazdasági igazgatója szerint ugyanis a Magyar Fürdőszövetség állásfoglalása szerint a gyógyfürdőkre nem vonatkozik a rendelet, mivel azok nem közfelaldatot ellátó cégek. A lap szerint hasonló a helyzet a sárvári gyógyfürdőben is. Érdekes viszont, hogy találtak két olyan ügyvezetőt is, akik ingyen végzik munkájukat. Egyikük Illés Béla, a Szombathelyi Haladás társ-ügyvezetője. Másik Zaplerné Argai Katalin, aki a celldömölki lakások távfűtését végző kft ügyvezetőjekén egy forintot sem kap . Az ügyvezető ugyanis a Dalkia Energia Zrt alkalmazásában áll - melynek leányválallata a celldömölki cég -, s onann kapja üzemvezetői fizetését.

Blikk.hu: egy pedofil edző vallomása

Őszintén vallott a Blikknek bűnös múltjáról F. Gábor, a négy évvel ezelőtt pedofíliáért elítélt férfi, aki a lap beszámolója szerint  2001 és 2003 között az FC Juventus Binningen edzőjeként öt gyermeket molesztált. Svájcban 2005-ben bár a bíróság jogerősen 4 évre elítélte, a bevándorlási hivatal kiutasította az országból. Így priusz nélkül térhetett haza Magyarországra, s a budapesti Black Stars csapatánál edzősködött heti két alkalommal, 10 és 14 év közötti fiúkkal.

- Tisztában vagyok vele, hogy szólnom kellett volna azoknak a szülőknek a pedofíliáról, akik rám bízták a fociedzéseken a gyermekeiket, de sajnos nem tettem, hibáztam - kezdte zaklatottan, könnyeivel küszködve F. Gábor, aki jelenleg gyerekektől távol próbál elhelyezkedni, mert tudja, veszélyt jelent rájuk - kezdődik az interjú.

Magyar Nemzet: Kastélykiárusítás?

Megdöbbentően olcsón eladó a nyírábrányi kastély: az ezerkétszáz négyzetméteres ingatlanért és a hozzá tartozó 23 hektáros, nagyrészt erdős, ősfás területért 43 millió forintot kér a helyi önkormányzat. A településen többen értetlenül állnak az alacsony kikiáltási ár előtt, szerintük ennyiért bűn eladni az ingatlant, ami amúgy is Nyírábrány büszkesége. Szilágyi Mária polgármester szerint azonban a kastély annyit ér, amennyit adnak érte, és ha nem kel el, akkor az épület menthetetlenül tönkremegy. Hangsúlyozta, nem akarja mindenáron eladni az ingatlant, és visszautasította, hogy felelőtlen gazdálkodással vádolják őt egyesek. Józsefvárosban is nyomoznak már a Futureal ingatlanai után Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar Hírlap: Ujabb telekpanama?

Nyomozást indított a rendőrség a Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt.-vel (Rév8) kapcsolatban - tudta meg a Magyar Hírlap. A rendőrség  a lapot arról tájékoztatta, hogy hűtlen kezelés bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Corvin sétány miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya. A vizsgálat szerint a befektetőnek átadott területek esetében százmillió forintot elérő áfacsalás gyanítható. Az átvilágítók arra jutottak, hogy a befektető Futureal csoporthoz került egyes ingatlanok miatt az önkormányzatot összességében hárommilliárd forint bevételkiesés érhette, mert nem a piaci árnak megfelelő értéken adott túl rajtuk.

Index: négy új pártban az SZDSZ-es politikusok

Akár négy különböző pártban is nekimehetnek a tavaszi választásoknak az SZDSZ-esként megismert politikusok, ha mindannyiuk terve valóra válik. Kuncze Gábor és Magyar Bálint együtt szervezkednek, Fodor Gábor és Ungár Klára külön-külön gondolkoznak új szervezet alapításán, míg Retkes Attila országjárásba kezdett a maradék SZDSZ feltámasztásáért. Mindannyian úgy vélik, hogy hatalmas tartalékok vannak a liberális közönségben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.