Ma újabb születésnapot ünnepel a világ legidősebb embere

A 117. életévét betöltő Okava Miszao hivatalosan nemcsak a világ legidősebb asszonya címet birtokolja, egyben ő a Földön élő legidősebb ember is.

Okava asszony tartja a világ legidősebb emberének formális rekordját a szintén japán 116 évesen és 54 naposan elhunyt Kimura Dzsiroemon úr 2013-as halála óta.

Az oszakai idősek otthonában élő japán nő 1898. március 5-én született, vagyis jelenleg kereken 117 éves. Ő Japán és egész Ázsia legidősebb embere, valamint az ötödik legmagasabb kort megélt ember az egész világon. Okava a tizedik ember, aki megérte a 116. születésnapját.

Az idős hölgy 1919-ben, 21 évesen ment férjhez, de alig tíz évvel később meg is özvegyült. Három gyermeke született, ketten közülük még mindig élnek, 94, illetve 92 évesek. Több sorstársához viszonyítva - a 127 éves mexikói Leandra Becerra Lumbrerasnak például öt gyermeke, hetvenöt déd- és ötvenöt ükunokája született - neki meglepő módon nincs olyan sok leszármazottja, csak négy unokája és hat dédunokája van.(Lumberas saját közlése szerint 1974-ben elvesztette születési anyakönyvi okmányát, így nincs birtokában olyan irat, amely bizonyíthatná állítólagos életkorát.)

Okava asszony 110 éves koráig simán járt, azóta kerekesszéket használ, de azt maga hajtja kézzel. Ha a hosszú élet titkáról kérdezik, a szusit és a sok alvást említi, saját bevallása szerint élete legnagyobb részében legalább napi 8 órát aludt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.