Újabb kitelepítések, harmadfokú készültség, szakadó eső

Újabb evakuálásokra volt szükség a szűnni nem akaró esőzések miatt az éjjel. A Baranya megyei Kisvaszaron 12 embert kellett rokonokhoz költöztetni. A Murán már harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, az ország nagy részén továbbra is csapadékra kell számítani.

Majdnem 300 kilométeren van készültség

Jelenleg összesen 287 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban. Az Országos Műszaki Irányító Törzs legfrissebb jelentése szerint 56,6 kilométeren (a Rábán, a Pinkán, a Murán és a Principális csatornán) a legmagasabb, harmadfokú a készültség. 81,2 kilométeren (a Dráván és a Lajtán) másod-, 149,2 kilométeren (a Dunán, a Zalán és a Sajón) elsőfokú a készültség.

Emellett kilenc vízügyi igazgatóság területén összesen 28 szakaszon van belvízvédelmi készültség. Ebből hat szakaszon harmadfokú, tizenegy szakaszon másodfokú, tíz szakaszon elsőfokú a készültség. 13 100 hektár van víz alatt, ebből 4500 hektár vetés-szántó.  

Kitelepítések, harmadfokú készültség 

12 embert, köztük három gyereket kellett evakuálni a Baranya megyei Kisvaszaron, amikor három házat elöntött a víz - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn hajnalban. Közlésük szerint Békés megyében, a szarvasi Bethlen Gábor utcában egy szakaszon 30-40 centiméteres víz áll, és házakat fenyeget a csapadék Törökszentmiklóson is.

Zala megyében harmadfokú készültség lépett életbe éjfélkor a Mura letenyei és a Principális-csatorna nagykanizsai szakaszán. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közölte: a Mura éjfélkor érte el a harmadfokú készültség elrendeléshez vezető 430 centiméteres vízállást, reggel hatkor 456 centiméteren állt, azaz fél métert emelkedett vasárnap délután óta. Hétfőn délután 4 órakor 542 centiméteren állt, ezt a magasságot csak este 10 órára várták. A Principális Nagykanizsánál mért vízállása több mint egy napja változatlan, 269 centiméter.

Drónról készített kép a Rédics és a magyar-szlovén határ között víz alatt álló területről.
Drónról készített kép a Rédics és a magyar-szlovén határ között víz alatt álló területről. További képekért kattintsanak ide.
MTI - Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság / Fotó

A Zala folyón és a megye több patakján is apadást tapasztaltak hétfő reggel, és a viszonylag kevésbé intenzív vasárnapi esőzéseket követően kevesebb bejelentést is kapnak az árvízzel kapcsolatosan. Míg szombaton 111 jelzést kaptak, vasárnap már csak 36 beavatkozást is igénylő jelzés érkezett. Hétfő reggel hatig nem kaptak újabb bejelentést.

A Cuhai-Bakony-éren a lassú apadás után újabb árhullám várható. Bőnyön a településen álló töltés közelébe 5000 homokzsákot helyeztek el a tűzoltók, míg Mezőörsön 500 homokzsákkal erősítették meg a kiépített védvonalat. A mosonmagyaróvári Szigetköz mentőcsapat készenlétben áll, így szükség esetén bármikor be tud avatkozni.

Lentiben az apadás miatt visszatérhetett otthonába az a 124 ember, akiket szombat hajnalban telepítettek ki, miután a lendvadedesi tározó elöntötte házaikat. Az áramszolgáltató hétfő reggel hat óra után visszakapcsolta az áramot, fél hét után a rendőrök és a katasztrófavédelem irányításával megkezdődhetett a visszaköltözés.

A Szijártóházáról és Zalaszombatfáról vasárnap evakuált 82 ember nem ilyen szerencsés, de napközben ők is visszamehetnek a holmijaikat elhozni vagy megetetni az állatokat.  

A vízhelyzet miatt az országban egyébként vasárnap estig kilencven településen kellett a katasztrófavédelemnek beavatkoznia. A bevetések alkalmával most először használták éles bevetésen a szervezet pilóta nélküli repülőgépét.

Öt település továbbra is megközelíthetetlen

Baranya megyében Alsómocsolád, Zalában Bödeháza, Szijártóháza, Zalaszombatfa és Gáborjánháza nem közelíthető meg országos közúton. Az Útinform legfrissebb összesítése szerint összesen 21 országos közúton van érvényben teljes útzár Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Tűzoltók és önkéntesek homokzsákokat pakolnak a maróci víztározónál
Tűzoltók és önkéntesek homokzsákokat pakolnak a maróci víztározónál
Varga György / MTI

A közútkezelő felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátozások száma és mértéke folyamatosan változik, ezért utazás előtt érdemes tájékozódni az aktuális útviszonyokról a www.utinform.hu oldalon. 

Apadásnak indult a Rába

Az éjszaka 494 centiméteres vízállással tetőzött a Rába, egyelőre még harmadfokú az árvízvédelmi készültség, de már azon a szakaszon is megindult a lassú apadás. 

Vas megyében csökkent a vízátfolyások miatt lezárt utak száma, már csak tizenegy útszakaszra nem lehet ráhajtani.  Tegnap este hat órától pedig csak négyszer riasztották a vasi tűzoltókat, akik Kenézen, Dozmaton, Szombathelyen és Sorkifaludon szivattyúztak vizet családi házak pincéiből.

Útlezárások Borsodban

A Sajó áradása miatt a közút kezelője lezárta a Putnok-Borsodbóta közötti alsóbbrendű közút egy részét. A rendőrség kéri a közlekedőket, indulás előtt tájékozódjanak az aktuális időjárási és forgalmi viszonyokról a megyében.

Másodfokú készültség a Lajtán

Mosonmagyaróvárnál elérte a másodfokú készültség szintjét a Lajta vízállása, a folyó tovább árad. A szakemberek szerdára virradó éjszakára várják a tetőzést, úgy vélik, a vízszint a mostaninál 40-60 centiméterrel magasabb lehet, meghaladhatja a harmadfok határát, a vízállás azonban 30-50 centivel elmaradhat a májusi ár legmagasabb értékétől. 

Minden eddiginél magasabb szinten tetőzhet a Mura 

A Mura folyó a vártnál korábban és intenzívebben árad a Kerka és a szlovén vízfolyások nagy vízhozamai miatt. Letenyénél vasárnap kora délután érte el a folyó a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő 430 centiméteres vízállást, de hétfő délelőtt már több mint 60 centimétert emelkedett a víz. Az országos Vízügyi Igazgatóság honlapja szerint délben 511 centiméteren állt a folyó, ahol 1972-ben mérték az eddigi legnagyobb vízállást, 514 centimétert. A vízügyi közlemény szerint a szakemberek becslései alapján a Mura Letenyénél 530 centiméter körüli szinten fog tetőzni hétfő este.

Még nincs vége

Az Országos Meteorológiai Szolgálat által kiadott veszélyjelzés szerint még nem lélegezhet fel az ország. Tizenhat megyében és Budapesten továbbra is jelentős mennyiségű esőre kell számítani, időnként felhőszakadással tarkítva. Az eső mérséklődésére késő délutántól mutatkozik esély.

Homokzsákokkal erősítik meg a gátat a csákánydoroszlói Dózsaligetben
Homokzsákokkal erősítik meg a gátat a csákánydoroszlói Dózsaligetben
Varga György / MTI

Az OMSZ jelzése szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megyében, valamint a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, e területeken 24 óra alatt több mint 20 milliméternyi esőre is számítani kell.

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér,Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala és Pest megyét és Budapestet ezen felül az intenzív záporok, zivatarok is fenyegetik, melyek során rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

A legmagasabb hőmérséklet 17-23 Celsius-fok között alakul, északkeleten lehet néhány fokkal melegebb, ott esetleg a napot is lesz esély megpillantani. Késő estére 14-20 fok közé ereszkedik a hőmérő higanyszála.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.