Új eljárás Misi bácsi ügyében

Eljárásjogi hibák miatt újra első fokon folytatódik annak a mohácsi rajztanárnak az ügye, akit az ügyészség azzal vádol, hogy szexuális indítékkal simogatta 6-8 éves lánynövendékeit.

A most 47 éves B. Mihályt 2009. februárjában vették őrizetbe. Az ügy előzménye – a rendőrség szűkszavú tájékoztatása szerint – az volt, hogy a tanár egyik diákja, egy hatéves kislány az őt meghallgató pszichológus szerint azért szenvedett vizelési panaszoktól, mert B. Mihály az intim testrészein simogatta. A nyomozók meghallgatták a pedagógus tucatnyi kisdiákját, s többen is terhelő vallomást tettek a rajztanárra. Az ügyészség szemérem elleni erőszak bűntettéért, valamint szerzői jogok megsértéséért emelt vádat B. Mihály ellen. Utóbbira az adott okot, hogy a tanár számítógépén nem jogtiszta programokat is találtak a nyomozók.

A férfit a mohácsi bíróság felmentette az erőszakos bűncselekmények vádja alól, a szerzői jogok megsértésében azonban bűnösnek mondta ki és pénzbüntetéssel sújtotta
Pécs, 2011. november 9. Bosnyák Mihály vádlott a Baranya Megyei Bíróságon, ahol hatályon kívül helyezték az ügyében hozott első fokú ítéletet. A bíróság új eljárást rendelt el a szemérem elleni erőszakkal, valamint szerzői jogok megsértésével vádolt mohácsi rajztanár ügyében. A férfit a mohácsi bíróság felmentette az erőszakos bűncselekmények vádja alól, a szerzői jogok megsértésében azonban bűnösnek mondta ki és pénzbüntetéssel sújtotta. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Az első fokon ítélkező mohácsi bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a tanár elkövetett volna szexuális bűncselekményeket, a szerzői jogok megsértéséért viszont 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a férfit. Az ügyészség és a vádlott fellebbezett, így az eljárás a Baranya Megyei Bíróságon folytatódott. Szerdán a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet. Az indoklás szerint a mohácsi bíróság helyesen cselekedett, amikor a kiskorú sértettek védelmében zárt tárgyalást tartott, ám a szerzői jogok megsértése dolgában hiba volt elrendelni a zárt tárgyalást. Még egy eljárási hibát is elkövetett a mohácsi bíróság: nem vette észre, hogy B. Mihály védőjének, Magyar Györgynek a megbízása nem volt szabályos (egy olyan távoli rokon bízta ugyanis őt meg, aki ezt nem tehette volna). Az elsőfokú ítélet tartalmi elemeivel a megyei bíróság nem foglalkozott.

Magyar György az ítéletet követően azt nyilatkozta, hogy védence nemcsak a vádbéli szexuális bűncselekményekben ártatlan, de a szerzői jogok megsértésében is, hisz az általa használt számítógép az őt foglalkoztató iskola tulajdona. Az ügyvéd biztos abban, hogy az új eljárás – ami a pécsi bíróságon folyik majd – ez alól a vád alól is tisztázza a pedagógust.

B. Mihály ismerőseinek túlnyomó többsége mindig is bízott a pedagógus ártatlanságában. A mohácsi Brodarics István Általános Iskolában tanító pedagógust sokan tisztelik művészetéért és oktató tevékenységéért. A tanárnak számos sikeres kiállítása volt itthon és külföldön, rajszakköri növendékei közül pedig többen is bejutottak a képző- illetve az iparművészeti egyetemre. Amikor B. Mihályt két és fél éve letartóztatták, volt diákjai, mintegy százan szimpátiatüntetést tartottak Mohács központjában. Ők azt mondták, hogy „Misi bácsi” valóban szívesen ölébe ültette és simogatta tanítványait, ám mindebben sosem éreztek szexuális indíttatást, inkább egyfajta apai szeretetet. A szerdai tárgyalásra is elkísérte B. Mihályt tizenöt volt növendéke, s ők csalódottan fogadták az ítéletet, mert bíztak a jogerős felmentésben. A tanár egyébként korábban bejelentette már, hogy az eljárás megtörte őt, s képtelen lenne folytatni pedagógusi pályáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.