Úgy írtak Liptai terhességéről, hogy őt senki nem kérdezte meg

Szombat este a Nagy Duett élő adásának végén Liptai Claudia műsorvezető bejelentette, hogy a sajtóban egy hete tárgyalt hír igaz, valóban gyermeket vár. Az örömhírt, amit egy egészségügyi dolgozó szivárogtatott ki, azonban még nem kívánta megosztani a nyilvánossággal.

A kérdést a műsor másik szereplője, Majka szegezte neki – nyilván nem spontán felindulásból – Claudiának.

A televíziós a hírt megerősítette, de elmondta azt is, hogy erről még nagyon korai beszélnie, nem is áll szándékában többet mesélni. A korai szakaszában lévő várandósságot állítólagos barátok és egy egészségügyi dolgozó fecsegése okán kapott szárnyra és a bulvársajtó anélkül kezelte kész tényként a babavárást, hogy az érintettet erről bárki megkérdezte volna.

Kende-Hofherr Krisztina, a műsorvezető sajtósa az adás után kiadott közleményükben azt írta: "Az elmúlt heti dömping szerű sajtómegjelenés áradat úgy született, hogy az érintett nem szólalt meg. A legtöbben meg sem kérdezték. Őszintén bízunk benne, hogy most már mindenki tiszteletben tartja, hogy ez egy család legbelsőbb magánügye, és majd akkor beszélnek róla, ha ők akarnak. (Az az egészségügyi dolgozó pedig, aki képes egy ilyen hírt, ennyire ideje korán kiadni a sajtónak, számoljon el a lelkiismeretével, már, ha ez egyáltalán lehetséges)" – idézi a közleményt a 24.hu.

Mint ismeretes, az egyik hazai lap februárban több cikket is lehozott egy meg nem nevezett magyar énekesnőről, akit HIV-fertőzés miatt kezelnek. Az illető legszigorúbb értelemben vett magánügyét szintén egészségügyben dolgozó személy szivárogtatta ki. A hallatlan indiszkréció ellen több pályatárs és más területen aktív közéleti személyiség is felemelte a szavát, a Péterfalvi Attila, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke pedig hatósági eljárást és büntetőeljárást helyezett kilátásba arra az esetre, ha a Blikk leközli az érintett nevét.

Mint a NAIH elnöke akkor az MTI-vel közölte: az egészségügyi alkalmazottak felelősséggel tartoznak az általuk kezelt adatokért a titoktartási kötelezettségük keretén belül, és a sajtószervek is felelősek a nyilvánossá tett információkért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.