Tűz volt a nagykanizsai fogyatékos otthonban, senki sem sérült meg

Tűz volt a nagykanizsai önkormányzat által működtetett Fogyatékkal Élők Integrált Intézményében vasárnap, a bentlakók és a gondozók közül nem sérült meg senki - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-t.

Wéber Antal elmondta: az Űrhajós úti otthon földszinti mosodájában ütött ki a tűz, ruhák kaptak lángra nem sokkal déli 12 óra előtt. A kétszintes épületből 52 lakót menekítettek ki, de senki nem sérült meg. Az intézményt az épületet elborító füst miatt a tűzoltók átszellőztetik, ezt követően mindenki visszatérhet, mert nem keletkezett jelentős kár.

Ignáczné Király Rózsa, az otthon igazgatója a helyszínen elmondta: bekapcsolt az épületben lévő, a tűzoltóságra is bekötött tűzjelző. Azt feltételezik, hogy a tűz a második szintről levezető szennyesledobóban keletkezett. Bár az épületben tilos a dohányzás, valószínűleg valamelyik gondozott véletlenül égő cigarettacsikket dobhatott a ledobóba, emiatt gyulladtak meg a ruhaneműk.

A bentlakásos intézményben a legsúlyosabb és középsúlyos értelmi fogyatékosok élnek, közülük 52-en hagyták el az épületet. Hatan maradtak bent, ők fekvőbetegek, de nem voltak veszélyben, a tűzjelző riasztása után a biztonsági ajtók is lezárták az emeleti helyiségeket.

A mosodában kisebb anyagi kár keletkezett, csempék, műanyag eszközök égtek meg. A tűzoltók az égett ruhadarabokat az udvaron halmozták fel, a bentlakókat pedig szintén az udvaron ültették le a gondozók, amíg az épületet a tűzoltók nagy teljesítményű ventillátorával is átszellőztetik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.