Tűz a hajléktalanok lakta hipermarket-romban

Csütörtök délután három óra előtt pár perccel kigyulladt a pécsi Fema-áruház. A lángokat valószínűleg a bezárt épületben meghúzódó hajléktalanok okozták.

A tűzoltók nagy erőket mozgósítottak a Pécs déli szélén fekvő épülethez, ám várható, hogy csak estére tudják eloltani a Fema fából ácsolt, és csaknem mindenütt lángoló tetőszerkezetét. Az oltást nehezíti, hogy az épület melletti tűzcsapok nem működnek. Sérülés – egyelőre úgy tűnik - nem történt. 

A Fema a rendszerváltáskor épült, s a mintegy 5 ezer négyzetméteres, mutatós áruház a kilencvenes évek elején rendkívül népszerű volt a régióban, sőt Horvátországból is konvojokban jártak ide vásárlók. Az ezredforduló előtt a hipermarket elvesztette vonzerejét, és többször is gazdát váltott, ám talpra állni már nem tudott. Néhány éve bezárták a hipermarketet, s azóta főképp hajléktalanok vertek itt tanyát.

A hívatlan látogatók elkezdték széthordani a házat, s korábban is előfordult, hogy lángra lobbant az épület valamelyik része. Vélhetően ezúttal is a bent meghúzódó csövesek meggondolatlansága okozta a tüzet. Elképzelhető, hogy a mostani tűz után megmaradó romos épület életveszélyessé válik, s akkor alighanem bontás vár Pécs egykor legattraktívabb áruházára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.