Tűz ütött ki egy 1000 embert szállító óceánjárón

Tűz ütött ki a Southamptonból a Zöld-foki Köztársaságba tartó óceánjárón.

Közel öt órán át nem volt áram a Boudicca nevű óceánjárón, miután hajnali 4 körül tűz ütött ki a gépházban - írja a BBC.

A fedélzeten utazó 784 utas és 356 fős személyzet nem sérült meg a baleset során, és a Fred Olsen luxushajóutakat kínáló norvég cég közleménye szerint senki sincs közvetlen veszélyben.

A cég közölte, mostanra sikerült helyreállítani a rendszert, és a hajó öt motorja zavartalanul működik, kettő azonban tönkrement. A Fred Olsen szóvivője, Rachael Jackson elmondta, senkitől sem kérték, hogy vegye fel a mentőmellényt, ahogy azt sem, hogy a vészhelyzet esetén kijelölt gyülekezőhelyen csoportosuljanak az emberek. Mint mondta, a személyzet mindent kézben tartott. A hajó zavartalanul folytatja útját 8 csomós sebességgel, kicsit lassabban haladnak, mint a tűzeset előtt.

A Boudicca január 20-án indult el Southamptonból 18 éjszakás körútjára, melynek végállomása a Zöld-foki Köztársaság fővárosa, Praia. A radar szerint az óceánjáró jelenleg Marokkó partjainál, az Atlanti-óceán partján fekvő Casablanca város mentén halad, az eredeti tervek szerint hétfőn kellene a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotéra érnie, és január 30-án érkezne Praiába. Onnan Tenerifére, majd Madeirára hajóznak, és február 7-én térnének vissza az angol kikötővárosba, Southamptonba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.