Tűvel a hátsójában kell élnie Dénesnek

Király Dénesnek egy orvosi műhiba miatt injekciós tű maradt a hátsójában. A negyven éve odakerült tárgyat már túl kockázatos lenne eltávolítani.

A hatvanhárom éves férfi fent említett testrészébe még a miskolci SZTK-rendelőben törték bele a tűt, azonban akkor azzal nyugtatták, hogy magától ki fog jönni. Nem így történt. Az azóta eltelt négy évtized alatt a fémdarab elvándorolt az eredeti helyéről, és most az egyik csontba fúródva okoz állandó fájdalmat Királynak - számolt be az esetről a Blikk.hu.

"Azt gondoltam, egy rutineljárással majd kiszedik belőlem az egyre kellemetlenebb és fájdalmasabb idegen tárgyat. De a vizsgálatok után közölték, túl kockázatos. Az egész farpofámat le kéne fejteni, az izmokat elvágni, s amíg a tűt kihúzzák, félre lenne hajtva az ülőizmom" – részletezi a műtétet Király. Annak a veszélye is fennáll, hogy örökre sánta marad.

Ügyvédje szerint az újabb fejlemények teljesen más aspektusba helyezik az orvosi műhiba ügyét. "Most már az orvosi szakvélemények ismeretében maradandó egészségkárosodásról kell beszéljünk. Ez pedig a kártérítés összegét is befolyásolja majd" – fejtette ki dr. Lichy József ügyvéd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.