Tuti tippek a téli napokra

Ha néhány dologra odafigyelünk, a hideg téli napokat is önfeledten, betegségek nélkül élvezhetjük.

Sokan esnek télen abba a hibába, hogy túlfűtik a házukat, pedig a túl meleg otthonból a hideg utcára kilépve a vérerek olyan drasztikus változásnak vannak kitéve, ami nem tesz jót az egészségünknek - figyelmztet a Medipress. Épp ezért a azt javasolják, igyekezzünk lakásunkban a hőmérsékletet 18 és 20 fok között tartani.

Bár a hideg utcán jól esik egy forró kávét vagy teát szürcsölni, az ezekben található koffein bizony hőt von el a szervezetünkből. Ilyenkor tehát az a jó, ha koffeinmentes változatot kérünk, és teából is valamilyen gyógynövényes változatot iszunk.

Hidegben legtöbben automatikusan zsebre tesszük a kezünket és előre görnyedt háttal rójuk az utunkat. Pedig, ha kezünket magunk mellett lóbálva lépkedünk, a véráramlásunk is felpezsdül, és ezáltal az egész testünk könnyebben felmelegszik.

Hidegben különösen sok fehérjére van szükségünk, ennek megemésztése ugyanis sokkal nagyobb mértékben növeli a testhőmérsékletünket, mint a szénhidrátoké vagy a zsíroké. Reggelire együnk zabkását szójatejjel, napközben pedig csipegessünk magvakat.

A testhőmérsékletünk 30 százalékát a fejünkön keresztül veszítjük el, ezért ha sapkát veszünk, olyan válasszunk, ami a fülünket is elfedi. Arra is figyeljünk oda, hogy az orrunkon át lélegezzük be a levegőt, mert így mire a tüdőbe érkezik, már kellően felmelegszik.

Ki ne ismerné azt a szörnyű érzést, amikor egy téli reggelen megszólal a vekker, és nekünk ki kell másznunk a jó meleg ágyból. Ha azonban még a takaró alatt megtornáztatjuk a lábfejünket, a keringésünk hamarabb beindul, és máris nem lesz olyan kellemetlen a felkelés.

Aki valamilyen bőrbetegséggel küzd, hidegben a szokásosnál is több krémet vigyen fel magára, a gyulladt bőr ugyanis több hőt veszít, amit a kellő mennyiségű gyulladásgátló kenőccsel kivédhetünk. Hideg időben a lábunkat a legnehezebb melegen tartani, hiszen testünk ilyenkor a létfontosságú szervek vérellátását tartja elsődleges fontosságúnak. A lábunk azonban olyan, mint egy termosz, sokáig tartja a hideget, de a meleget is. Ezért érdemes indulás előtt a radiátor mellett felmelegíteni a cipőnket, így abba lépve az utcán sem fog fázni a lábunk.

A lábhoz hasonlóan a hasunk is érzékeny pont. Érdemes a kabát alatt mellényt viselni, emellett derekunkat is körbetekerhetjük egy nagyobb sállal, mert ezzel sokat javíthatunk a hőérzetünkön. Végül néhány szó arról, hogy otthonunkban miként tehetjük kellemesebbé a téli napokat. Jó szolgálatot tehet egy hintaszék, hiszen ha mozdulatlanul ülünk, hamarabb elkezdünk fázni, egy ilyen székben azonban kénytelenek vagyunk mozogni. Az otthon töltött, magányosan vacogó esték helyett azonban igyekezzünk inkább minél több időt a barátainkkal tölteni, hívjuk át őket minél gyakrabban és mi is látogassuk meg őket, ha csak tehetjük. Társaságban mindjárt hamarabb felmelegszünk. Ha azonban valami miatt mégis egyedül talál minket a hideg téli este, igyekezzünk valami szép, nosztalgikus élményt előcsalni emlékezetünkből, a kellemes emlékek ugyanis növelik a komfortérzetünket, így egyből kevésbé fogunk fázni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.