Túszul ejtettek és megkínoztak egy magyar párt Ukrajnában

Az eset a Kijev melletti Brovariban történt.

A pár látogatóba és pihenni érkezett egyik ismerősükhöz az ukrán főváros mellé, de miután a házigazda egyik barátja ellopta a 22 éves magyar lány telefonját, dulakodás kezdődött – számol be a Blikk. A dulakodás közben egy tévé is összetört. A házigazda előbb két-, majd négyezer eurót akart kérni az egyébként hibás televízióért.

Miután a párnál nem volt ennyi pénz, mindenüket elvették. A lány 26 éves barátját összeverték. A házigazda és ismerősei azt akarták, hogy a fiatalok bankkártyáról utaljanak pénzt nekik, majd miután ez nem történt meg, egy zacskót húztak a lány fejére, amit egy kábellel kötöttek a nyakához.

- Azt hittem, megölnek – mesélte a fiatal nő, akit egy székhez is kötöztek, akiről miután levették a zacskót, végig kellett néznie, ahogy a párja fejéhez egy fegyvert nyomnak.

A lánynak végül valamit beadtak, amitől elájult. Másnap tért magához, s kihasználva, hogy egyedül maradt, kimenekült a házból. Egy buszt állított meg, s kért segítséget. A barátját másnap engedték el.

A fiatalok feljelentést tettek az ukrán rendőrségen, majd hazatérve a magyar hatóságokkal is felvették a kapcsolatot. Lehet azonban, hogy az ukrán hatóságok nem fognak komolyan foglalkozni az üggyel, mivel a bulvárlap szerint ott az ehhez hasonló bűncselekmények csak garázdaságnak számítanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.