Túrázókkal verekedett Ryan Goslingék testőre a Börzsönyben

Két túrázót kellett kórházba szállítani egy kóspallagi büféből, miután verekedésbe keveredtek egy kisebb társasággal.

Magyar túrázók keveredtek vitába egy kóspallagi büfénél. A Velvet információi szerint a Szárnyas Fejvadász 2 stábtagjai bérelték ki a helyet a Pest megyei településen, ahol Ryan Goslingék testőre belekötött a két, pultnál álló férfiba, majd egyiküket fel is lökte, a NOL azonban megkereste a hely tulajdonosát, Kossik Miklóst, aki cáfolta, hogy a büféjét kibérelték volna. Elmondása szerint a helyen egy kisebb baráti társaság tartózkodott, amikor a két idegen közéjük tévedt. A tulajdonos épp nem volt a helyszínen, így nem tudja, ki kezdte a verekedést. A történtekről a büfénél dolgozó lánya értesítette.

A két túrázót kórházba kellett szállítani. Könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az esetet a büfénél elhelyezett térfigyelő kamera is rögzítette, ám Kossik szerint az azon található felvételen nem derül ki teljes pontossággal, hogy ki támad kire. A rendőrség mindenesetre lefoglalta a felvételt. 

Az esettel kapcsolatban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.