Túlélte a macska, hogy négy hétig volt befalazva

Még az állatorvos szerint is majdhogynem csodaszámba megy, hogy négy hétig étlen-szomjan kibírta egy macska, akit tisztázatlan körülmények közt egy fürdőkád alá falaztak Németországban.

A Simba nevű kandúr március 8-án tűnt el az észak-rajna-vesztfáliai Meckenheimben. Az állat nem tért haza szokásos éjszakai csavargásából, ezért gazdái keresni és kerestetni ezdték. Az idős Henkel házaspár, Helga és Eberhard mindenhova plakátokat függesztett ki a macskáról készült képpel, és elemlámpával rótták az utcákat sötétedés után, hátha sikerül a nyomára bukkanni, de úgy tűnt, Simbát a föld nyelte el.

És az igazság nem is áll ettől olyan távol, a macska ugyanis az egyik szomszéd felújítás alatt álló fürdőszobájában sínylődött a vadonatúj kád alá falazva. A halk nyávogásra az épület tulajdonosa figyelt fel a húsvéti hétvégén, és ő hívta ki a tűzoltókat is, akik kiszabadították a szerencsétlenül járt állatot.

Reto Neiger állatorvos a Sternnek azt mondta, a macskák, mint egykori sivatagi állatok, nagyon gazdaságos vízháztartással rendelkeznek, bár a négy hét tényleg nagyon hosszú idő étlen-szomjan.

Simba meg is sínylette, még mindig nem szerezte vissza régi formáját, de Helga Henkel elmondása szerint már hízott 200-300 grammot.

Hogy ki és miért falazhatta be a macskát, azt a lap nem firtatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.