Túl gyorsan hajtott a kilencéves kisfiú

Megsérült három, a gumifal mögött szabálytalanul várakozó néző vasárnap Székesfehérváron, az egyik parkolóban felállított, közforgalom elől elzárt gokartpályán - közölte hétfőn a rendőrség.

A balesetet az okozta, hogy egy 9 éves várpalotai fiú az elindulást követő első kanyarban túl gyorsan ment, s a pálya szélét szegélyző gumifalnak ütközött - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A jármű maga előtt tolta a gumifalat, az pedig elsodorta a mögötte álló két nőt és egy férfit. A gokart a parkoló útpadkájának ütközve állt meg - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

Tájékoztatása szerint az egyik néző nyolc napon belül gyógyuló koponyazúzódást, egy másik ugyancsak nyolc napon belül gyógyuló csukló- és könyökzúzódást szenvedett, a harmadikat arccsonttöréssel vitték kórházba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.