Transzneműek: rekordszámú kérvény Csehországban

Gyorsan növekszik Csehországban azok száma, akik nemük megváltoztatásának engedélyezését kérik a hatóságoktól. Idén az illetékes állami szakbizottsághoz már mintegy száz kérvény érkezett, ami rekordot jelent.
"Szeptember végéig már 87 kérvényre mondott igent a szakbizottság, míg egy kérvényt elutasított" - közölte Stepánka Cechová, az egészségügyi minisztérium szóvivője csütörtökön. Hozzátette: az elutasított kérvény szerzője nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket az egészségügyi minisztérium határozott meg.

A jóváhagyott kérvények szerint 37 férfi nő szeretne lenni, míg 50 nő azt kéri, hogy férfi lehessen. A szakbizottság jóváhagyása után a megfelelő egészségügyi intézményekhez kell fordulni, amelyek véglegesen eldöntik, hogy orvosi szempontból lehetséges-e a műtét.
2012-ben és 2013-ban évi mintegy harminc kérvény érkezett az állami szakbizottsághoz, amely évente négy alkalommal ülésezik és dönt a beérkezett kérvényekről.

Az állami szakbizottságot 2012-ben hozták létre a specifikus egészségügyi szolgáltatásokról szóló törvény alapján. Az ezt megelőző években a kérvényeket az egyes kórházak szakbizottságai vizsgálták meg, országos kimutatást az esetekről nem vezettek.

Az egyén nemének megváltoztatásához a hatályos törvények szerint bizonyos feltételeket kell teljesíteni. A legfontosabb az, hogy orvosi szempontból bizonyítva legyen, hogy az érintett személy képes másneműként is teljes értékű életet élni. Nem lehetséges az orvosi beavatkozás, amennyiben az érintett bizonyos betegségekben - például skizofréniában - szenved. Kizáró ok az is, ha a kérvényező házasságban, illetve regisztrált partnerségben él, vagy kiskorú.

A transzszexuálisok számáról Csehországban nincsenek pontos adatok. Szakmai becslések szerint mintegy 1400-1500-an lehetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.