Traktortolvajok kerültek rendőrkézre Zalában

Zalaváron lopták el és Debrecenben került elő az a másfél millió forintot érő traktor, amelynek eltulajdonítása miatt két férfi ellen javasol vádemelést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

Tavaly októberben lopták el az akkor még ismeretlen elkövetők a zalavári erdőből a dupla hátsó kerekű traktort.

A rendőrök egy lispeszentadorjáni telephelyen tartott házkutatásnál bukkantak rá az eltűnt erőgép két kerekére. A további nyomozás kiderítette, hogy a telephely tulajdonosa már többször dolgozott együtt azzal a zalavári férfival, aki a traktort odavitte, majd később onnan el is szállíttatta egy trélerrel.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, ő azonban nem volt hajlandó együttműködni a hatósággal. A nyomozás arra is fényt derített, hogy a gyanúsítottnak volt egy balatonmagyaródi bűntársra, ő lopta el a traktort az erdőből, majd közösen vitték el Lispeszentadorjánba.

Kiderült, hogy a traktor Zalavárról Debrecenbe került, egy ottani férfi jóhiszeműen vásárolta meg a zalavári férfitől, és az adásvételről szerződést is készítettek.

A keszthelyi rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt javasolt vádemelést a két férfi ellen a Keszthelyi Városi Ügyészségen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.