Traktorral ütközött a vonat

Vonattal ütközött egy mezőgazdasági vontató csütörtökön Zalaszentjakab és Zalakomár között. Az utasok a vonatokon várják meg a forgalom újraindulását, mivel a helyi Volán társaság nem tud pótlóbuszokat küldeni - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

Peiper Károly tájékoztatása szerint a baleset délelőtt fél tizenegy előtt, a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonalon történt, egy fénysorompóval ellátott útátjáróban.

A Nagykanizsáról Budapestre tartó vonaton nem sérült meg senki, viszont a szerelvény első kocsija annyira megrongálódott, hogy nem tudja folytatni az útját. Ezért meg kell várni, amíg a kocsit a tűzoltóság mozgásképessé teszi és elvontathatják, addig a vasúti pályaszakaszon a forgalom szünetel - írta a közleményben a sajtóügyeletes.

Hozzátette: a MÁV-START vonatpótló autóbuszokat rendelt, azonban a helyi Volán társaság a havazás és a nehezen járható közút miatt nem vállalta a vonatok pótlását Zalakomár és Nagykanizsa között. Így a balesetben érintett és az arra közlekedő járatok utasai a vonatokon várják meg a forgalom újraindítását. A vasúti közlekedés várhatóan kora délutánra áll helyre. A MÁV Zrt. és a rendőrség szakemberei megkezdték a baleset vizsgálatát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.