Tragikus balesetek egymás hegyén-hátán

Több halálos közúti baleset is történt tegnap kora estétől kezdve ma reggelig az országban.

Hárman meghaltak tegnap este balesetben Mezőfalva és Nagyvenyim között, ahol két személyautó és egy busz ütközött össze. Az elhunytak mindannyian egy kocsiban utaztak, a holttesteket a tűzoltóknak kellett kivágnia a roncsból, melyben egy kisgyerek is utazott: ő súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte a balesetet. A másik autóban illetve a buszon senki sem sérült meg. A rendőrök egy 24 éves férfit gyanúsítanak a baleset gondatlan okozásával. A police.hu azt írja: a férfi Fordjával előzésbe kezdett, amit nem tudott szabályosan befejezni.

Hasonló baleset történt vasárnap reggel Győr-Moson-Sopron megyében is: a 143-as kilométernél két személyautó és egy autóbusz ütközött össze. A balesetben az egyik, osztrák rendszámú autó utasai közül egy ember életét vesztette, többen megsérültek.

Szombat éjjel a Bács-Kiskun megyei Jakabszállás külterületén letért az útról és fának ütközött egy személyautó. A sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Heves megyei Tenk községben is tragédia történt vasárnap reggel: egy autó árokba borult a 31-es főúton. A kocsiban ketten utaztak, egyikőjük meghalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.