Tragédia lett a bálnaleső élménytúrából

Tisztázatlan körülmények közt elsüllyedt egy bálnafigyelő turistahajó vasárnap Brit Columbiánál, a nyugat-kanadai partoknál. Öt ember meghalt, egy személyt eltűntként keresnek – írja a BBC.

A parti őrség közlése szerint a Leviathan II nevű hajó 27 embert szállított vasárnap délután, amikor a nyugodt tengeren süllyedni kezdett. Az áldozatok nemzetisége még nem ismert. A mentők 21 embert emeltek ki a vízből, egy személyt még keresnek, öten pedig életüket vesztették – írja a BBC.

Valerie Wilson, Vancouver-sziget egészségügyi hatóságának munkatársa az AP hírügynökséggel azt közölte, a túlélőket először mind a Tofino kórházba szállították, majd a nap folyamán néhányukat más intézményekbe vitték át.

Az első mentőcsapat egyik tagja, Tom Campbell azt mondta, a kimentettek sokkos állapotban voltak és teljesen elveszettnek tűntek. Hogy mi okozta a tragédiát, még nem ismert.

A kanadai média szerint a 20 méter hosszú hajót egy olyan élménypark üzemeltette, mely már 30 éve szervez bálnanéző hajós kirándulásokat. A szezont október 31-én zárják.

Tofino kedvelt turisztikai célpont a hosszúszárnyú és csendes-óceáni szürke bálnák miatt, amelyeket a partokhoz közel vizekben tartott  háromórás hajókirándulások során lehet megfigyelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.