Tovább pöfög a kisvasút a Mátrában

Négy éve a vihar megrongálta a pályát, úgy volt, lebontják, de inkább rekonstruálták és meghosszabbították a Gyöngyösről Lajosházára menő kisvasút pályáját.

Meghosszabbította 3,5 kilométerrel a Gyöngyös-Lajosháza közötti erdei kisvasút vonalát az Egererdő Zrt., a beruházás 450 millió forintba került - mondta Pallagi László vezérigazgató.

Az Egererdő Zrt. három erdei kisvasutat működtet, ezek közül csak a szilvásváradi forgalma éri el azt a szintet - évi 200-250 ezer utassal -, hogy fenntartása ne legyen veszteséges. Ennek ellenére a Gyöngyös-Lajosháza vonal szeptember 30-ig új végállomást kap, mert 3,5 kilométerrel, a Szalajka-ház nevű helyig meghosszabbították a sínpárt.

A bővítés előzménye egy 2005-ös nagy vihar, amelyben úgy megrongálódott a lajosházi vasúti pálya, hogy szóba került felszámolása is. Mivel azonban a bontás is pénzbe került volna, inkább a teljes felújítás és egy új szakasz létesítése mellett döntöttek, az akkori tulajdonos, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. anyagi támogatásával.

A 8,5 kilométeres meglévő vonal felújítása és az új szakasz megépítése 450 millió forintba került.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.