Tört-zúzott a részeg autós Székesfehérváron

Két autót, egy fa telefonoszlopot és egy kerítést tört össze keddre virradó éjszaka egy ittas autós Székesfehérváron; a férfi elmenekült a helyszínről, de elfogták, jelenleg kórházban van - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A 39 éves seregélyesi férfi a Zombori úton, a menetirány szerinti bal oldalon két parkoló autónak hajtott neki. Az egyiket nyolc méter hosszan, majd az előtte álló másik kocsival együtt további két méteren tolta maga előtt - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint az ámokfutás ezzel nem ért véget, a férfi ugyanis nekiment és kidöntött egy fából készült telefonoszlopot, s megrongálta egy ház kerítését is. A baleset során ő maga "kifejelte" a kocsi szélvédőjét.

A csattanásra felébredt az egyik megrongálódott autó tulajdonosa, aki látta, ahogy a férfi kikászálódik a kocsiból, és gyalogosan elmenekül. Követni kezdte, és közben értesítette a rendőröket. A járőrök elől az autós egy bokros területen próbált meg elbújni, de elfogták.

A férfi a rendőrökkel, majd a kiérkező mentősökkel és még a kórházban is agresszíven viselkedett. Az orvos a klinikai tünetek alapján közepesen ittasnak minősítette a férfit, aki még mindig kórházban van.

A rendőrség eljárást indított ellene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.