Tört-zúzott, fenyegetőzött a miskolci uzsorás

Uzsorakamatra adott kölcsönt egy miskolci férfi egy családnak, amely nem tudott fizetni, amiért a családfőt halálosan megfenyegetette.

A férfit elfogták, zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel szerdán.

Dobi Tamás tájékoztatása szerint a 45 éves férfi csaknem két éven át magas kamatra pénzt adott kölcsön egy miskolci családnak, amely az irreális kamatokkal növelt kölcsönösszeget már nem tudta tovább törleszteni.

A gyanúsított február 5-én megjelent a sértettek lakásán, ahol halálosan megfenyegette a családfőt, hogy mihamarabb rendezze tartozását. Összetört egy porcelán díszekkel teli polcot is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.