Tompai gyilkosság: csempészraktár helyett pincerendszer a fogadóban

A nyomozócsoport folytatta a helyszíni szemlét, a tanúk felkutatását és kihallgatását a múlt heti hármasgyilkosság helyszínén, a Tompa határában található egykori lovaspanzióban.

Az épület távolról kétszintesnek látszik, de valójában négy szintből áll, mert a föld alatt valóságos pincerendszer van, az első emelet feletti részt pedig beépítették, így óriási területet és számtalan helyiséget kell centiméterről centiméterre átvizsgálni - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Nyíkos Tamás főhadnagy hozzátette: eddig nem merült fel olyan adat vagy bizonyíték, amely szerint az évek óta kihasználatlanul álló épületrészekben csempészárut vagy kereskedelmi mennyiségű terméket raktároztak volna - ellentétben a korábbi találgatásokkal.

A múlt héten, szerdán lánya talált rá a 65 éves férfi holttestére a Tompa határában lévő házban. Értesítette a háziorvost, aki szólt a rendőrségnek. A rendőrök egy melléképületben lévő autó csomagtartójában találták meg a férfi felesége és másik lánya holttestét.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.