Tömegverekedésbe torkollott a börtönbe vonuló búcsúbulija

Három család összesen mintegy 20 tagja esett egymásnak egy "börtönbe vonuló bulin" Szabadszálláson. Közülük három férfi ellen eljárás indult – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

A hétfőn késő este érkezett lakossági bejelentés nyomán a kunadacsi körzeti megbízott ért először a szabadszállási Vak Bottyán utcába, ahol eredetileg H. Attila "börtönbe vonuló buliján" gyűltek össze családtagjai a férfi búcsúztatására – tájékoztatott Gál Kristóf főhadnagy.

Jelezte: a környéken lakók szóvá tették a társaság hangoskodását. Három család tagjai szidalmazták egymást, ami végül verekedésbe torkollott.

A szolgálatban lévő rendőr a rendbontók számát felmérve erősítést kért, így összesen 18 egyenruhás érkezett a helyszínre. Az 50 éves H. Attilát, a 18 éves H. Márkot, valamint a 23 éves H. Norbertet előállították a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságra. Utóbbi két férfit - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, majd kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

H. Attilát kihallgatását követően - mivel jogerős börtönbüntetését meg kellett kezdenie - elővezették a Kecskeméti Büntetés Végrehajtási Intézetbe, ahol megkezdte büntetése letöltését.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben nyomozást indított garázdaság gyanúja miatt a három szabadszállási férfi ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.