Tömeges gázolás a IX. kerületben: hét embert sodort el egy furgon
Három ember meghalt, három súlyosan, életveszélyesen megsérült hétfő délután, amikor a IX. kerületi Vágóhíd utcában furgon hajtott a buszmegállóban várakozók közé.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a sérültek közül két férfi és két nő többszörös koponya, mellkas és végtag sérüléseket szenvedett. További két férfi közül az egyiknek nyílt lábszártörése, a másiknak pedig combtörése és fejsérülése van. A sérültek valamennyien középkorúak - tette hozzá.
A mentőknek már a helyszínen életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtaniuk, majd a sérülteket három különböző fővárosi kórházba szállították. A furgont vezető fiatal férfi nem sérült meg - tette hozzá Győrfi Pál.
Az MTI korábban a Péterfy Sándor utcai Kórház ügyeletvezető főorvosától úgy értesült, hogy két ember a kórházba szállítást követően életét vesztette.
Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a furgon összesen hat embert gázolt el. Egyiküket a közelben várakozó 2-es villamos alól kellett kiszabadítani. A furgon, amely egyelőre ismeretlen okból csapódott a megállóban várakozók közé, végül a közelben lévő villamossíneken állt meg - fűzte hozzá.
A rendőrség sajtóosztálya azt közölte, hogy a helyszínelés még tart, és megkezdték a furgon vezetőjének kihallgatását. Nem hivatalos értesülések szerint a sofőr elaludt a volánnál, egész éjjel vezett. A sofőr nem sérült meg.
Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset egy HÉV-pótló autóbusz megállójában történt.