Fegyveres leszámolás Veszprémben

Többször rálőttek kézi lőfegyverrel egy férfira kedden Veszprémben, akinek egy életmentő műtéttel sikerült stabilizálni az állapotát. Az áldozat - a 40 éves P. Sándor - nem ismeretlen a rendőrség előtt, a távirati iroda tudósítójának nyilatkozó környékbeliek szerint "sok mindenben utazott", alvilági kapcsolatai is voltak. A rendőrség elfogta a feltételezett tetteseket, akik egy korábbi sérelmet kívántak megtorolni az áldozaton.

Kedden hajnalban fél ötkor egy 40 éves veszprémi férfit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután a saját háza előtt több lövés is érte - nyilatkozta Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A helyszíni szemle még jelenleg is tart, a rendőrség nagy erőkkel indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, emberölés kísérletének bűntette miatt.

- Ismerjük a Sanyit, foglalkozott mindennel - mondta, majd szájához kapta a kezét és hirtelen váltott a beszéden: de jó ember, jó apa ám! Az MTI helyszínen lévő tudósítójának kérdésére, hogy "mi az a minden", amivel foglalkozott a most meglőtt férfi, csak mosolygott, majd megjegyezte: "sejtik azt maguk..."

A rendőrség korábban annyit közölt, hogy többször rálőttek kézi lőfegyverrel egy férfira Veszprémben, a Dózsavárosban lévő háza előtt, a férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az egyirányú forgalmú utcát a rendőrség kordonnal lezárta, a bejáratától látni azonban, hogy az Áprád utca 25-ös számú, szürke, háromablakos ház előtt tart a helyszínelés, az úttesten számozott kis táblácskák láthatóak. Rendőrök posztolnak több helyütt az utcában, s még egy ott lakót is csak nagy nehezen engedtek be.

Az utca bejáratánál ácsorgó három nő közül az, aki korábban még beszédes volt, hirtelen veszekedni kezd egy tévés stábbal, azt kiabálva: "ne kamerázzon itt, nem akarok leszámolás áldozata lenni". Egy, az utca elején lakó asszony azt mondta, hogy tudomása szerint "az illetőnek volt adóssága bőven". "Zűrös egy emberként ismerik az utcában, a jó ég tudja, hogy mivel foglalkozik" - tette hozzá.

A nők közül az egyik az MTI-nek annyit mondott még, hogy "a Sanyi nagymenő volt, utazott ő mindenben". Emlékeztetett például arra, hogy annak idején ő volt a legjobb barátja a felrobbantott Molnár Péternek. Molnárnak, a balatoni alvilág 1990-es évekbeli ismert alakjának a kocsiját 1998 nyarán robbantották fel Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között. Molnár a helyszínen meghalt, utasának a lábát "vitte le" a robbanás, az ő életét műtéttel megmentették.

Az utca bejáratánál álló három nő egyike úgy tudja, hogy P. Sándor 40 éves veszprémi vállalkozó lakásába többen csengettek be hajnalban, s amikor kiment az utcai ajtóhoz, akkor sorozatlövést kapott géppisztolyból. A másik nő viszont közbeszólt: nem úgy volt, hanem "a Sanyi kocsival érkezett haza hajnalban", s amikor abból kiszállt, egy ott parkoló autóból tüzeltek rá".

A helyszínen a hajnalban történtekkel kapcsolatban tehát egyelőre csak találgatásokat hallani, a rendőrség későbbre ígér újabb hivatalos közleményt. Az MTI helyszínen lévő tudósítójának sikerült ugyanakkor eljutnia ahhoz a veszprémi ügyvédhez, aki 13-14 évvel ezelőtt Molnár Pétert védte egy ügyben, illetőleg két évvel ezelőtt P. Sándornak is a védője volt. Az ügyvéd elmondta, hogy életellenes bűncselekmény miatt vádolták meg P. Sándort, de a bíróság felmentette.

Közlése szerint a védencéről akkoriban lehetett hallani "vad alvilági dolgokat". Az ügyvéd is megerősítette, hogy a mintegy 15 évvel ezelőtt a balatoni alvilág egyik "császáraként" emlegetett Molnár Péternek a legjobb barátja volt P. Sándor, általa ismerte meg ő a most lelőtt 40 éves férfit. Az ügyvéd tudni véli azt is, hogy a lelőtt férfi apja egykor rendőr volt.

A helyszínen szerzett információk szerint a férfit hat lövés érte. A veszprémi kórházban az MTI érdeklődésére elmondták, a férfi állapotát műtéttel sikerült stabilizálni, de változatlanul súlyos az állapota.

Késő délután a rendőrség azt közölte e távirati irodával, hogy a veszprémi lövöldözés ügyében két férfit gyanúsítottként hallgatnak ki a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói; egyiküket a kedd hajnali lövöldözés elkövetésével, másikukat a bűntettre való felbujtással gyanúsítják.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 26 éves veszprémi illetőségű M. S. korábban konfliktusba keveredett P. Sándor 40 éves veszprémi lakossal, s a férfi ezt a sérelmét toroltatta meg a szintén 26 éves S. T.-vel, aki a Veszprém megyei Olaszfaluban él - tájékoztatta az MTI-t a megyei főkapitányság sajtóreferense. Frankó Marianna közlése szerint a sértettre többször rálőttek Dózsavárosban lévő lakása előtt. A rendőrség az üggyel összefüggésben lefoglalt egy 0.22-es kaliberű, Luger típusú maroklőfegyvert.

A két férfi ellen emberölés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást a rendőrség. A sajtóreferens ismertetése szerint a bűnügyi szemle - házkutatás, adatgyűjtés, tanúkihallgatás - több helyszínen zajlik.

Rendőrök helyszínelnek a lövöldözés helyszínén
Veszprém, 2011. július 12. Rendőrök helyszínelnek a veszprémi lövöldözés helyszínén. Többször rálőttek kézi lőfegyverrel egy férfira Veszprémben, a Dózsavárosban lévő háza előtt. A 40 éves férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. MTI Fotó: Nagy Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.