Többször is megerőszakolhatták a kétéves kislányt

Valószínűleg nem csak egy alkalommal erőszakolták meg azt a kétéves budapesti kislányt, akit egy terézvárosi gyermekotthonból vittek orvoshoz sérülései miatt – tudta meg a Blikk.

A nyomozás eddig begyűjtött adatai szerint nem csak egyszer, hanem több alkalommal is megerőszakolhatták azt a kétéves kislányt, aki a budapesti Lehel úton élt együtt az édesanyjával, annak szeretőjével és anyjával.

A kicsit és a testvérét az anyjuk, J. Szilvia minden reggel beadta a terézvárosi gyermekotthonba, majd este értük ment (mintha csak bölcsődébe vitte volna őket). Az erőszak után maradt sérüléseket is az otthon gondozói vették észre, akik azonnal kórházba vitték a lányt. A gyereken több órás életmentő műtétet hajtottak végre, el kellett távolítani a méhét is.

Az anyát és a 18 éves nevelőapát, H. Lászlót napokkal az eset után vették őrizetbe, az elkövető személye még ismeretlen. J. és H. egymásra mutogatnak, de egyikük sem tudja megmondani, ki bántalmazhatta egy tárggyal szexuálisan a gyereket. Az elkövető nem hagyott maga után DNS mintát.

Egyelőre a vallomásokból annyi derült ki – összegzi a bulvárlap –, hogy Szilvia és László három hónapja éltek együtt, miután a nő férje meghalt. A gyerekeket elhanyagolták, a kicsikkel senki sem törődött, miközben a felnőttek mulatozós, kábítószeres életvitelt folytattak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.