Több tízezer zalai és vasi háztartásban okozott áramszünetet a vihar
Összesen több mint 30 ezer háztartásra kiterjedően okozott áramszünetet nagyobbrészt Zala, kisebb részben Vas megyében a péntek délután érkezett viharos erejű szél - tájékoztatta az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. szóvivője az MTI-t.
Egyházi Nikoletta elmondta: a két megyében több mint 50 települést érintett az áramkimaradás, amelyet jellemzően a vezetékekre dőlő fák okoztak. A legtöbb probléma Lenti, Nagykanizsa és Zalaegerszeg környékén adódott, ahol ha nem is egész falvak vagy városok, de nagyobb településrészek maradtak villany nélkül.
A két megyében péntek este még mintegy 19 ezer háztartásban nem volt áramszolgáltatás. Az E.ON szakemberei folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán, de egyes körzetekben még a hiba behatárolása folyik - tette hozzá a szóvivő.