Több száz méteren ledőlt a kínai Nagy Fal

Beomlott a kínai Nagy Fal egy távoli, elhagyatott területen lévő 700 méteres szakasza, mert szabálytalanul működő bányák túl közel fúrták hozzá földalatti járataikat - derült ki helyi falusiak és a kulturális örökségvédelem szakembereinek friss beszámolójából.

A fal egyre romló állapotával kapcsolatos legújabb fejleményekről szóló hír a Pekingtől mintegy kétszáz kilométerre lévő Hopej (Hebei) tartományi Lajjüan (Laiyuan) megye határáról érkezett. A helyiek elmondásából kiderül: mintegy 700 méteren romhalmazzá vált a Ming-dinasztia (1573-1620) Vanli (Wanli) császársága idején épült falszakasz.

A térségben tucatnyi kisebb bánya működik, vannak köztük olyanok, amelyek a több évszázados faltól százméteres közelségben. A szakemberek úgy vélik, ha ezek nem állnak le, további fal- illetve őrtoronyomlásra kell számítani az egyébként a maga nemében is különlegesnek számító Nagy Falnál.

A környék gazdag rézben, vasércben és nikkelben, ez már elég ahhoz, hogy a helyi kormányzat tiltását figyelmen kívül hagyva bányatulajdonosok a lebukást is kockáztassák. Hírek szerint Hopej egy másik megyéjében egy bányavállalat egyenesen ledózerolta a Nagy Fal egy részét, hogy utat vágjon magának.

    A világörökség részét képező fal bányák okozta sérüléseiről korábban elsősorban Belső-Mongóliából érkeztek hírek, de az új "felfedezés" arra figyelmezteti a szakembereket, hogy a jelenség nem köthető egyetlen régióhoz.

A Hopejben húzódó Nagy Falnak mintegy 20 százalékáról mondható el, hogy jó, vagy elfogadható állapotban van, míg több mint a 70 százaléka repedezett, veszélyeztetett a talaj állapota miatt, vagy már félig romos.

A kínai kormány 2006-ban fogadott el jogszabályt a Nagy Fal védelméről, ami tiltja a fal anyagának, tégláinak elhordását, a falon építmények állítását, fák ültetését, a fal bárminemű megsértését. A szabály ellenőrzése és érvényesítése azonban vidéken enyhén szólva nem megfelelő.

Lajjüanban arra panaszkodnak, hogy a kormányzatnak kevés a pénze, az eszköze és az embere a hatékony ellenőrzéshez, a rendellenességek feltárásához. A megyében összesen 123 kilométer hosszan húzódik a Nagy Fal, ennek rendszeres bejárására hétfős csapat van. Hopej negyven megyéjében hasonló a helyzet - derül ki a Hszinhua hírügynökség összeállításából, amely szerint vannak helyek, ahol évente csak egyszer képesek bejárni a védendő területet.

A hatóságok a tiltó rendelkezések betartatásának akadályaként arra is hivatkoznak, hogy az alkalmi, kis bányák vezetői kiváló kommunikációs berendezésekkel vannak felszerelve, ami segíti őket abban, hogy időben meglépjenek az ellenőrök elől.

A Nagy Falat eredetileg az időszámításunk előtt 475-206 közötti időszakban építették az északi nomád törzsek megállítására. Az évszázadok során megközelítően 9000 kilométer hosszúságúra nyúlt kanyargó, bástyákkal tűzdelt építmény a későbbi dinasztiák folytatódó hozzájárulásának az eredménye. 

A ma viszonylag épségben látható és turisták által látogatott Nagy Fal a Ming-dinasztia idején épült, hossza meghaladja a 6700 kilométert; a nyugati országrészből vezet Északkelet-Kínába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.