Több száz áldozata lehet a dombóvári uzsorás házaspárnak

A 44 éves gyanúsított 10-60 ezer forintot adott kölcsön uzsorakamatra, a fizetni nem akaró adósokat azzal fenyegette meg, hogy megöli őket és gyerekeiket. Tolnában és Baranyában több százra is rúghat a sértettek száma, akik az éves során több százezer forintot "törlesztettek".

Több száz sértettje lehet a dombóvári uzsora-bűncselekménynek, amellyel egy helyi házaspárt gyanúsít a rendőrség; a férfi jelenleg is szökésben van - közölte Szijártó István, a város rendőrkapitánya kedden Dombóváron, sajtótájékoztatón. A férfi 2008-tól 2010. januárig kiszolgáltatott embereknek nyújtott különböző összegű kölcsönt azzal, hogy annak kétszeresét kell visszafizetni a következő hónapban - mondta a rendőrkapitány.

A január 12-én indított nyomozás során a rendőrség tizenegy sértettet kutatott fel, de folyamatosan jelentkeznek további érintettek; a sértettek száma Tolna és Baranya megyében elérheti a több százat - közölte Szijártó István. Az uzsora-bűncselekmény mellett minősített zsarolással gyanúsított 44 éves H. Ferenc jellemzően 10-60 ezer forintot kölcsönzött. Feltétel volt az is, hogy a következő hónapban a meg nem fizetett rész szintén a kétszeresére emelkedett. Az általában segélyből élő családok így több százezer forintot törlesztettek az évek alatt - ismertette a rendőrkapitány, aki szerint a kárérték jelenleg nem megbecsülhető.

Gábor Zoltán, a kapitányság nyomozó alosztályának vezetője arról számolt be: a házaspár az adósok és gyerekeik megölésével, házának felgyújtásával fenyegetőzött, és nem egyszer bántalmaztak gyerekeket. Előfordult, hogy egy család több száz kilométerre menekült Dombóvárról, mert nem bírta az állandó rettegést. A rendőrfőhadnagy elmondta: a "Bazsa" becenevű férfi a kiszolgáltatott emberekkel elhitette, hogy nincs értelme feljelentést tenni, mert jó rendőrségi és ügyészségi kapcsolatai vannak. A szintén zsarolással gyanúsított asszony és egy harmadik, a bűnüggyel részben összefüggésbe hozható férfi őrizetben van, a szökésben lévő H. Ferenc ellen országos körözést adtak ki. Szijártó István hangsúlyozta: a sértettek folyamatos rendőri védelem alatt állnak.

Jogi segítséget nyújt az uzsora-bűncselekmény áldozatainak a Fehér Gyűrű Közhasznú Alapítvány, a helyi önkormányzattól pedig munkalehetőségre számíthatnak. Nyírő Árpád, a Tolna Megyei Igazságügyi Hivatal osztályvezetője közölte: a sértettek kárenyhítésért fordulhatnak a hivatalhoz; eddig hét család élt a lehetőséggel. A családok a 85.527 forintos alapösszegnek legfeljebb a tizenötszörösét kaphatják meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.